Jól kezdődött az új kapitány korszaka az angoloknál
2025. június 3. – Szerző: Krikettgalaxis
Három, Karib-térség elleni ENN-en mutatkozott be fehér labdás kapitányként Harry Brook az angol válogatott élén, és mindjárt három győzelem is jött neki, nekik össze. Ebből kettő ráadásul nagy különbségű.
A westminsteri apátság Londonban (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A Karib-térség férfi válogatottja nemrég Írországban vendégszerepelt három ENN-en, amúgy vegyes eredménnyel, a női csapat pedig az angolok ellen lépett fel, három vereséggel. Kombináljuk össze ezt a kettőt, – mármint nem az eredményeket – és a következőt kapjuk: a karibi férfi és a női válogatott is ENN-eket játszott Angliában. Méghozzá majdnem egyszerre, bár egy napon sosem volt két meccs, és még az sem volt igaz, hogy felváltva játszottak volna egyet-egyet a férfiak és a nők. Ez a hír a férfiak sorozatáról szól.
Bár az ENN formátumról manapság sokan úgy tartják, igen kevés tétje van (kivéve a világeseményeken), de azért tudni kell valamit. A 2027-es világbajnokságra ezúttal a legjobb csapatok számára nem lesz selejtező, hanem a teljes jogú házigazdák (Dél-Afrika és Zimbabwe) mellett a világranglista első 8 helyezettje jut ki automatikusan, és csak a többiek selejteznek. Igaz, hogy a világranglistára majd 2027. március 31-én néznek rá, hogy akkor majd ki lesz a 8 legjobb, de a világranglistába több év eredményei, így a mostaniak is beleszámítanak, tehát igazából egy kicsit minden meccs tétmeccs! Ráadásul mostanában sem Anglia, sem a Karib-térség nem volt a legkiemelkedőbb formában: ha most húzták volna meg a vonalat, akkor mindketten csak éppen-éppen lettek volna fölötte, ugyanis Anglia a 8., a Karib-térség a 9. helyen állt, miközben Dél-Afrika megelőzte őket, így a 9. hely volt az utolsó kijutó.
Anglia azonban nagyon elszántan határozta el, hogy javítani fog. Harry Brook személyében új fehér labdás kapitánnyal vágtak neki ennek az időszaknak, és az IPL-ből is hazatértek olyan embereik, mint Jos Buttler, Jacob Bethell és Will Jacks – pedig épp most zajlott a liga rájátszása! A Karib-térséghez ellenben nem jött vissza a kezdésre Romario Shepherd és Sherfane Rutherford sem...
Az első mérkőzést Birminghamben játszották, és ha valakinek még annak ellenére is lettek volna kétségei a jelentőségével kapcsolatban, amit a világranglistákról írtunk, akkor megemlítjük, hogy a nézőtéren két korábbi brit miniszterelnököt (!) is észre lehetett venni: John Major és Rishi Sunak, két konzervatív politikus jelent meg a lelátókon. A pályán pedig megjelent többek között Adil Rashid is, aki most játszotta 150. ENN-meccsét. A kezdés előtt a csapatok minden játékosa kék sapkában sorakozott fel, méghozzá a Bob Willis alapítványához kapcsolódó, prosztatarákkal kapcsolatos figyelemfelhívó kampány részeként. Ami a játékot illeti: a karibiak a dobást választották, de nem igazán bírtak az angol ütősökkel. Az első erőfölény (10 játszma) már 90/1-re végződött, és már ekkor valami rekordközeli eredmény szaga érződött a levegőben: végül maga az eredmény nem lett rekord, de azért pár kisebb csúcs csak megdőlt. Anglia végül éppen 400-at teljesített, de mindezt úgy, hogy egyik játékosuk sem ért el százast: ilyen az ENN történetében még sosem volt! Ahogy olyan sem, hogy legalább 7 ütős érjen el legalább 30 futást, márpedig most ez is megtörtént. Mindezzel együtt a dobók közül azért Jayden Seales csak megérdemel egy kis kiemelést, ugyanis ő négyes zsákmánnyal zárt – igaz, a gazdálkodása elég gyenge lett. A második félidőben ennek a 400-nak aztán a nyomában sem jártak a vendégek. Sorra estek ki az ütőseik, és nem hogy 7 ütősök nem volt, aki 30-ig jutott volna, hanem... hanem egy sem volt! A legtöbb futást, 29-et, a 11. rendű Seales szerezte: korábban csak 6-szor fordult elő a világon ebben a formátumban, hogy a 11. ember gyűjtse a legtöbbet egy csapatból... Beállított közben egy új világcsúcsot Brook kapitány is: 5 elkapást hajtott végre a mezőnyben (nem kapusként), amit eddig csak Jonty Rhodes mondhatott el magáról. Anglia végül 238 futással nyerte meg a meccset, ami futásban mért sikereik közül a valaha volt második legnagyobb lett, egy 242-es 2018-as győzelmük után.
A második találkozó, amelyet Caerdyddben rendeztek, egész más játékképpel zajlott, de szintén angol győzelemmel végződött. Most ők választották a dobást, így azonnal szembe kerültek például Jewel Andrew-val, aki a maga 18 éves korával a valaha volt legfiatalabb karibi nyitó ütős lett ebben a formátumban. Azonban ő ma kacsával távozott, de innentől Brandon King és Keacy Carty igen szép építkezésbe kezdett, és a félidő felére már 146/1-ig jutottak el. Hozzá kell tenni: Anglia mezőnyjátéka ma borzasztó gyenge volt, sok elkapást elejtettek és több kifutási lehetőséget is kihagytak. King egy 50-es után azonban kiesett, de Carty átlépte a 100-at is, majd Shai Hope is teljesített 78-at. A végére, amikor viszont igazán gyorsítani kezdtek, egyre fogytak a kapuk, és így 14 labdával a vége előtt el is fogytak: 308-at teljesítettek, de félő volt, hogy ez a lecsonkított vége még fájhat nekik a folytatásban. Az angoloknak viszont másvalami fájt: az, hogy a második félidő elején mindkét nyitójuk, Jamie Smith és Ben Duckett is kacsával zúgott ki, és később Jos Buttler is nullával távozott. De közben azért Brook felhalmozott 47-et – és ami még fontosabb volt: Joe Root pedig 166-ot! Ezzel egyébként ő vált az első angollá, aki ENN-ben 7000 futást teljesített összesítve. Viszont Alzarri Joseph nagyon elemében volt, négy ütőst is kiejtett, így a végéhez közelítve még akár a sikeres védésre is lehetett volna esélye a Karib-térségnek: de aztán 7 megmaradó labdával és 3 megmaradó kapuval, tehát nem éppen könnyedén, Anglia csak beért a célba.
A harmadik meccs késéssel kezdődött, de nem azért, mert közelegni látták az esőt, és lefedték a sávot (bár ez is megtörtént), hanem azért, mert a karibiak csapatbusza beragadt egy szép kis londoni közlekedési dugóba, és nem érkeztek meg időben a helyszínre. Az angolokat is fenyegette ilyesmi veszély egy jelzőlámpameghibásodás és útlezárások miatt, de ők megoldották: lekászálódtak a buszról és felpattantak a városi közbiciklire – nem is késtek el. A meccs így fél órával később kezdődött, ami azt is magával hozta, hogy amikor 15 játszma után, 83/3-as karibi állásnál valóban megjött az eső is, máris elkezdtek elveszni a hátralevő játszmák. Végül egy 40–40 játszmás mérkőzés kerekedett ki belőle. A folytatásban ez a 83/3 gyorsan 154/7-re változott, ami, hiába közben Rutherford 70 futása, borzalmasan nézett ki a vendégeknek, de innentől még a 8. rendű Gudakesh Motie és a 9. rendű Alzarri Joseph nagyon szépen visszaharcolt: 63, illetve 41 futást gyűjtöttek, így a Karib-térség egyrészt kihúzta a 40 játszma végéig, másrészt egy egész versenyképesnek tűnő 251-et össze is szedett. Anglia számára az új cél viszont csak 246 lett, bár igazából ez nem sokat számít, hogy 252 vagy 246. Hát még akkor milyen keveset számít, ha van egy olyan nyitó ütősük, mint ma Jamie Smith, aki valódi Húsz20-as módban kezdett, és 25 dobás után már 50-nél is több futása volt, végül a 28-adik labdából esett ki, 64-gyel... De nyitó társa, Duckett is odatette magát, és bár jóval lassabban, de neki is meglett az 50-es, később pedig Buttler és Root is 40 fölé jutott. Az már hamar eldőlt, hogy ki fog nyerni: Anglia – a 30. játszmában pedig az is eldőlt, hogy mikor: akkor.
Ebben a formátumban ez után a 3–0-s sorozat után a két csapat örökmérlege a következő: 111 mérkőzésükből 57-et nyert meg Anglia, 48-at a Karib-térség, 6 pedig eredmény nélkül zárult. A karibiak turnéja hamarosan három NH20-szal folytatódik ugyancsak Angliában.
