Ausztrália újabb 8, Anglia újabb 17 pont levonásában részesült a tesztvilágbajnokságon

2023. augusztus 2. – Szerző: Krikettgalaxis

A Hamvak első, még júniusi mérkőzése után már beszámoltunk róla, hogy lassú játékütem miatt 2–2 pontot levontak a csapatoktól. A következő 4 teszt lassú játéka miatt pedig most további büntetésekben részesültek.

Ítélkezés (illusztráció)Ítélkezés (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A mérések szerint Anglia a 2. teszten is 9 játszmányi idővel maradt el az elvárttól, amikor dobott, a 3. teszten 3-mal, az utolsón pedig 5-tel, ami azt jelenti, hogy összesen 17 pont levonással sújtották őket. Mivel két győzelmükből 24, egy döntetlenjükből pedig 4 pontot szereztek, így a már említett első levonással együtt a teljes sorozatban mindössze 9 ponttal gyarapodtak.

Ami az ausztrálokat illeti, ott az első mérkőzésen már levontak 2 pontot, de a mostani hírekben az jelent meg, hogy valójában az 5 teszt közül csak a negyediken lépték túl az időt, de akkor 10 játszmával, és ezért összesen 10 pont levonást kaptak. Ez tehát 8-cal több, mint amit mi múltkor megírtunk, bár az kérdés, hogy akkor múltkor miért hirdették ki azt a kettőt. Ausztrália így tehát 18 ponttal áll a világbajnokság tabelláján.

Még nagyon sok van hátra a tesztvébéből, hiszen 2025-ig tart, de ez már most érzékeny veszteség mindkettejüknek, főleg Angliának, akik így százalékban mérve a Karib-térség mögé csúsztak az 5. helyre.

A pontlevonás mellett a válogatottak meccsdíját is csökkentették: ezt viszont nem olyan sokkal, mint korábban, hiszen a Nemzetközi Krikett-tanács július közepi ülésén enyhítette a büntetési tételeket, és most már csak 5%-ot vonnak le játszmánként, és összesen legfeljebb 50%-ot. Így tehát Ausztrália elvesztette egy meccsdíjának a felét, míg az angolok egyszer 10, egyszer 45, egyszer 15, egyszer pedig 25 százalékot vesztettek.

A sok időveszteség oka valószínűleg elsősorban abban keresendő, hogy a friss talaj és a sok eső miatt sokkal több volt a gyors dobás és nagyon kevés a pörgetés (ebben még Nathan Lyon korai sérülése is szerepet játszott), a gyors dobás pedig hosszabb nekifutást igényel. Emellett a csapatok nagyon komolyan vették a taktikázást is, és igen gyakran módosítottak a mezőnyön, akár egy játszmán belül többször is, ha egy-egy helyzetben más felállást láttak célravezetőbbnek.


Alapból nem látható kép
×