Pakisztán gyűjthette a legtöbb önbizalmat az Ázsia-kupa előtt
2025. szeptember 7. – Szerző: Krikettgalaxis
A hamarosan kezdődő Ázsia-kupa három résztvevője egymás között gyakorolt egy kis tornán az Emírségekben: Pakisztán és Afganisztán között a csoportkörben kiegyenlítettnek tűntek az erőviszonyok, de a döntőt simán nyerte Pakisztán. A harmadik résztvevőnek, az Emírségeknek is voltak jó pillanatai, de győzelmet egyet sem tudtak szerezni.
Sáh Gardez különleges, 12. századi síremléke Multánban (illusztráció)A kép szerzője: Junaidahmadj (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Ketyeg az óra, már csak néhányat kell aludni, és itt a Föld egyetlen értelmes
kontinenstornája, az Ázsia-kupa! De addig még van egy utolsó megálló: egy kis háromcsapatos felkészülési torna Sardzsában, ahol ugyan nem rendeznek majd meccseket magán az Ázsia-kupán, de a körülmények hasonlóak lehetnek, mint ott, hiszen a torna itt, az Egyesült Arab Emírségekben lesz.
A három résztvevő a házigazda válogatott, valamint Pakisztán és Afganisztán. Néhány éve rálegyintettünk volna: áh, minek lejátszani, Pakisztán annyira kimagaslik közülük. De azóta Pakisztán meggyengült, Afganisztán felerősödött, és láthattuk, hogy az Emírségek is bármikor képes meglepetést okozni: tavasszal például sorozatgyőzelmet arattak az esélyesebb Banglades fölött. Viszont bármilyen furcsa, az afgánok 2025-ben még nem játszottak NH20-at, így senki sem tudhatta, milyen formában lesznek majd – egyszóval: bármi megtörténhetett ezen a tornán. Az ilyet pedig szeretjük! Ahogy a helyi szurkolók is: ne feledjük, hogy az Emírségekben rengeteg bevándorló él ezekből a térségekből, így mindenkinek voltak szép számmal támogatói a lelátókon is.
Az első meccset Pakisztán és Afganisztán vívta, előbbiek pedig az ütést választották. Egyik legnagyobb reménységű játékosuk, Száhibzádá Farhán jól is indult, 200 fölötti aránnyal gyűjtött be 21-et, de még az erőfölényben kiesett, majd utána a pörgetők kezdték el megtizedelni és lelassítani az ütősöket. A 4. rendű Szalmán Ága viszont még szépen beindult a félidő második felében, és átlépte az 50-et is, így annak ellenére, hogy a többiek megintcsak 10–15–20 körüli pontokat értek el, a csapat összesen 182-t teljesített. Aztán viszont, bár a talajon jól kitérültek a pörgő labdák, a második félidőben az első pörgető csak a 8. játszmában tudott kaput szerezni, azok után, hogy gyors dobásból egy ütős már kiesett. A félidő felére az afgánok így 85/2-vel jutottak el, ami még bőven adott nekik esélyt a győzelemre. Igen ám, de ezek után a 12. játszmát Hárisz Rouf szűzre hozta két kapuval, és a következő 3 játszmában is csak 6 futás született, valamint 3 újabb kiesés, így a mérkőzés hirtelen eldőlt. Ezek után Rásid Hán és Mudzsíb ur-Rahmán még összehozott egy 44 futásos társulást, amivel Afganisztán valaha volt legjobb 8. kapus párja lettek (az eddigi csúcs 33 volt), de ez bőven kevés volt: Pakisztán kényelmesen, 39 futással nyert.
A második találkozón Pakisztán egy elvileg könnyebb ellenféllel, az Emírségekkel találkozott. De azért egy kicsit így is meglepték őket a hazaiak: már az első játszmában kidobták Farhánt, és még az erőfölényben is végeztek egy újabb emberrel. Csakhogy közben Szaím Ajúb sem tétlenkedett, és már a 8. játszmára 50-est ért el, és végül csak 69-cel esett ki. Aztán ott volt még az 5. rendben Haszan Naváz is, aki szintén egy igen gyors 50-est hozott össze, így még az is belefért a csapatnak, hogy amúgy sok másik embert alacsony pontszámokkal vesszenek el, így is átlépték a 200-at a végére. A dobók közül nehéz azt mondani, hogy valaki nagyon jó lett volna, mert akik a legtöbb kaput szereztek, hármat-hármat, ők nagyon pazarlók voltak. Még Heider Alít lehet dicsérni, aki 2 ütőst ejtett ki 8-as gazdálkodással. A magas cél kergetésében az Emírségek 4 játszmáig tartotta a lépést, akkor még 39/0-n álltak, de aztán az erőfölényben hirtelen 3 emberük búcsúzott, a pontszerzés üteme pedig a folytatásra visszaesett. A 6. rendű Ászif Hán volt az, aki ezek után még szépen megtolta a pontszámukat: először 23 dobásból eljutott 44 pontig, majd amikor bejött mellé Szaghír Hán, még vele is alkotott egy 45 futásos társulást, ami amúgy a válogatott történetének legjobb 7. kapus párja lett, mert eddig csak 38 volt a rekord. De a cél olyan magas volt, hogy azt innen már lehetetlen volt elérni, így Pakisztán 31 futással nyert a végén.
A harmadik meccsen a két eddigi vesztes keresett magának vigaszt. A kezdés előtt egy kis gyászszünetet tartottak, ugyanis éppen most volt egy nagy földrengés Afganisztánban, ahol teljes falvak pusztultak el és sok száz, de akár több ezer ember is meghalhatott. Ami a játékot illeti: az Emírségek a dobást választotta, és azt igen jól is kezdték, hiszen 4 játszma után még csak 19/1-ig jutottak el az afgánok. Innen viszont Szedikulláh Atal és Ibráhim Zadrán megkezdte a felállást – és mit megkezdte, egészen 100/1-ig eljutottak a 13. játszmára! Az 50-est teljesítő Atal ezek után kiesett ugyan, de hamarosan Zadránnak is meglett a félszáz, és a végén Azmatulláh Omarzí és Karím Dzsanat is hozzátett még egy-egy gyors 20-at és 23-at, így a végeredmény 188 lett. És ahogy az előző alkalommal, a kergető hazaiak most is jól indultak. 8 játszma után, 76/1-nél még több volt a teljesített arányuk, mint a szükséges – de pont az előző meccshez hasonlóan a visszaesés is megtörtént ezek után. Bár Mohammad Vaszím és Ráhul Csoprá is átlépte az 50-est, de a közepes és az alsóbb rend rosszul teljesített. Nem úgy két afgán dobó: Sarafuddín Ásraf és Rásid Hán is 3–3 ütőst ejtett ki – Hán pedig ezzel följött összesítésben 165 NH20-as kapura, amivel a világ legeredményesebb dobójává vált ebben a formátumban, a tavaly visszavonult Tim Southee-t megelőzve! És igaz, hogy az Emírségek 9. kapus párja, Csoprá és Dzsunaid Sziddikí egy új csapatrekordot jelentő 28-as társulást alkotott, de az afgán győzelem nem forgott veszélyben: a vendégek 38 futással győzedelmeskedtek.
A negyedik összecsapáson a két lendületben levő csapat, a két isztán
került össze. Az afgánok bevetettek egy, különféle Húsz20-as ligákból és más formátumokból már ismert NH20-debütáns dobót, Alláh Mohammad Gazanfart, de az ütést választották, így az ő bemutatkozására még várni kellett. A kezdés előtt ismét volt egy gyászszünet, a múltkori földrengéséi mellett most már a pakisztáni árvizek áldozatairól is megemlékeztek. Amikor elindult a játék, Afganisztán gyorsan elvesztett egy kaput, de többet nagyon sokáig nem: Szedikulláh Atal és Ibráhim Zadrán egészen a 16. játszmáig együtt volt, és 123/1-ig jöttek föl, mielőtt felbomlott volna a társulás. Később mindketten éppen 45 dobásból 64, illetve 65 futással búcsúztak, és hiába szerzett Fahím Ásraf 4 kaput is, az összeredmény 169 lett – bár jobb pakisztáni mezőnyjátékkal ennél alacsonyabb is lehetett volna. A kergetés első játszmájában Gazanfar máris megszerezhette volna az első kapuját, de Mohammad Nabí elejtette az elkapást. Sebaj, később aztán folyamatosan estek ki a pakisztáni ütősök – csak pont szegény Gazanfarnak nem sikerült kiejtenie senkit. De ha a csapatot összességében nézzük, akkor Afganisztán nagyon jól tolta: a 16. játszmában, 103/8-nál már úgy nézett ki, ebből valami hatalmas győzelem lesz számukra. Győzelem persze lett belőle, de azért olyan hatalmas mégsem: sokat mondó, de Pakisztán legeredményesebb társulása még csak most jött, méghozzá a 10. kapuért. Hárisz Rouf és Szufijan Mukím ugyanis 40-et teljesített együtt, ami nem csak ezen a meccsen lett a legjobb pár, hanem Pakisztán valaha volt legeredményesebb 10. kapus társulását is jelentette. De ez későn jött: így is Afganisztán nyert 18 futással.
Az ötödik találkozó megint arra volt példa, amit már többször is láttunk: Pakisztán nem tudta végig jól lejátszani a mérkőzést, de volt egy-két olyan rövid időszak a részükről, ami kiválóan sikerült, és ami a végén elég lett nekik a sikerhez. Ezúttal az EAE ellen. Pakisztán az ütést választotta, viszont egyik emberük sem tudott igazán beindulni az elején, és már az erőfölényben 3-an ki is estek. És nem csak az elejére volt igaz ez a szenvedős játék: 15 játszma elteltével még csak 100 futásuk sem volt, és a 18-adik végére is csak 129-ig kúsztak fel néhány határ segítségével. Az utolsó két játszma ezek után igen váratlanul alakult: előbb Haszan Naváz hozott le egy 4–4–4–6-ot, aztán Fáhar Zamán öt (!) darab négyest egymás után, amivel ő maga 77-re jött föl, a végeredmény pedig egy már védhető 171 lett. Ezzel egyébként újabb társulási rekord dőlt, ezen a tornán nem először: Naváz és Zamán lett Pakisztán eddigi legjobb 6. kapus párja, hiszen együtt 91-et értek el, miközben az eddigi csúcs 82 volt. A kergetés aztán nem sok jót hozott az Emírségeknek. Ahogy telt az idő, úgy csökkent szinte egyenletesen az esélyük, nem voltak hullámhegyek és -völgyek. Egyik nyitójuk, Alísan Sarafu elért ugyan 68 futást, de Húsz20-hoz képest nem eléggé magas aránnyal, másrészt meg túl gyorsan vesztette maga mellől a társakat (többek között a 4-es zsákmányig jutó Abrár Ahmed jóvoltából), így az eredmény könnyed, 31 futásos pakisztáni siker lett.
Az utolsó csoportmeccsnek már nem volt tétje a továbbjutás szempontjából, viszont ez lett a legizgalmasabb a végén. Afganisztán az ütést választotta az Emírségek ellen, de gyengén kezdtek: az erőfölényben például 4 játszma is volt, amikor nem ütöttek határt. Az is igaz viszont, hogy később valamelyest feljavultak, ráadásul a nyitó pár rendkívül sokáig nem esett ki: a 11. játszmában még 98/0 is volt az állás – de ekkor két dobásból mindkét nyitó, Rahmánulláh Gurbáz és Ibráhim Zadrán is kiesett, nem sokkal az 50-esük előtt. A félidő végére, elsősorban még Karím Dzsanat 200-as aránnyal elért 28-ának köszönhetően 170-ig eljutottak, ami éppen átlagos eredménynek érződött. A 2. félidőben aztán a hazai nyitó ütősök, Alísan Sarafu és Mohammad Vaszím is megcsinálták, hogy lehozták kiesés nélkül legalább az erőfölényt, de azért itt kicsit hamarabb indultak be a kiesések, mint az első játékrészben. Ebből pedig Abdolláh Ahmadzí, az afgánok mai debütánsa is kivette a részét, ugyanis ő ejtette ki a 44-nél járó Vaszímot. Ám a 12. játszma végén így is 104/2 volt az állás, ami az EAE fölényét jelezte – innen viszont az afgán dobók visszaharcoltak, csökkent a pontszerzés sebessége, és bár a végén Ászif Hán még beütött egy gyors 40-et, de az utolsó játszmára már 17 futás hiányzott volna nekik. Ez soknak tűnt, kis híján mégis majdnem meglett: az utolsó labdáig elhúzódott a döntés, de végül Afganisztán behúzta a győzelmet.
A döntő az előzmények alapján nagyon izgalmasnak ígérkezett, és sokáig kiegyenlített is volt, de a végére mégsem lett szoros. Pakisztán az ütést választotta, de mindjárt az 1. játszmában kiesett egy emberük. Utána lassacskán viszont rátaláltak a játékukra, az erőfölény végére már 41/1-en álltak, onnan pedig már nem rontottak az arányukon a félidő végéig. Igaz, hogy hiányoztak ma a kiemelkedő egyéni teljesítmények a pakisztáni ütésben, de sokan értek el tizen- meg huszonpontokat, így egy 141-es eredmény hoztak össze a végére. A dobóknál érdekesség, hogy Rásid Hán ugyan 3 kaput is szerzett, de nagyon pazarló volt, Núr Ahmad gazdálkodása például kevesebb mint a fele volt, mint az övé, és ő is kiejtett két embert, így talán ő volt ma a legjobb afgán dobó. A 142-es cél igazán nem tűnt nehéznek, de azért meg kellett volna küzdeni érte. Csakhogy például Afganisztán is vesztett egy kaput a legelején (ki más, mint Sahín Afrídí dobásából), a pontjaik pedig lassan kezdtek gyűlni. És akkor jött az 5. játszma, és jött Mohammad Naváz: a dobó ezt a játszmát két kapuval fejezte be, majd a 7-ediket újabb kiejtéssel nyitotta, így ez mesterhármasnak számít – aztán a 7-edikben még egy ütőst búcsúztatott úgy, hogy ráadásul szűz lett a játszma... Afganisztán így 32/6-ra zuhant. Innen pedig már nem volt visszaút: a 16. játszmában, mindössze 66 futásnál kiesett az utolsó emberük is, miközben Naváz 5-ös zsákmányig is eljutott. A döntőt tehát Pakisztán könnyedén nyerte meg.
Végül, ha az egész tornát összesítve nézzük, a döntőbeli teljesítményének köszönhetően Naváz lett a legeredményesebb dobó, hiszen 10 kapuval zárt. És mivel volt még emellett 120 futása is, hát nem csoda, hogy egész sorozat legjobb játékosává őt választották meg! Az ütősök közül viszont az afgán Ibráhim Zadrán lett a legjobb, ugyanis ő 194 futásig jutott el.
