Csak a párosítás ismétlődött a CPL-ben, az eredmény nem

2025. szeptember 22. – Szerző: Krikettgalaxis

Legutóbbi CPL-hírünknek azt a címet adtuk, hogy A tavalyelőtti döntő ismétlődik meg a CPL-ben. Ez persze a párosításokat illetően igaz volt: most is a Guyana Amazon Warriors és a Trinbago Knight Riders csapott össze a döntőben, de ezúttal az eredmény megfordult: a Trinbago lett ugyanis a bajnok, története során immáron ötödször!

Trinidad és Tobago zászlaja (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Meglepetések nélkül telt a 2025-ös CPL, ezt már a döntő kezdete előtt kijelenthettük, hiszen a két legerősebbnek vélt (még ha nem is bajnoki címvédő) együttes jutott be ide, így innentől kezdve, bármi is lehetett az eredmény, az semmiképpen nem lett volna meglepetésnek nevezhető. A hazai csapat, a Guyana 8-adik döntőjére készült, a Trinidad csak a 6-odikra, de micsoda különbség van az előzményekben: a Guyana az eddig 7-ből csak egyet nyert meg, míg a Trinbago 5-ből 4-et! És mint tudjuk, az a bizonyos egy az 2023-ban, tehát nem is olyan régen volt – amikor ugyanez a két klub küzdött meg az aranyért.

Most a csoportkörben 1–1-re végeztek egymással, azóta pedig nem játszottak, hiszen az Amazon Warriors az első elődöntőből rögtön bejutott ide, míg a Knight Riders a nehezebb utat kényszerült végigjárni, a végselejtezőből indulva, de végigjárták. Amúgy a világ Húsz20-as ligáiban elég ritka esemény, hogy valaki a végselejtezőből jőve nem csak hogy bejusson a döntőbe, de meg is nyerje azt: vajon megtörténik ez most velük is?

A pénzfeldobást megnyerő hazaik az ütéssel való kezdés mellett döntöttek. Csapatukból ezúttal kimaradt Shamarh Brooks és a kisebb sérüléssel bajlódó Hasszan Hán, akik helyett Shamar Joseph és Iftihár Ahmed szerepelt. Ezzel szemben a Trinidad ugyanazzal a 11-gyel állt ki, mint legutóbb.

A lelátói hangulatról talán már említenünk sem kell, most is magával ragadó volt, mint itt, Providence-ben mindig. A hazaiak nyitó ütősei Ben McDermott és Quentin Sampson voltak, az első dobó pedig Andre Russell, aki mindjárt az első játszmában le is rontotta a kiváló hangulatot Sampson kiejtésével. Bár azért vendégszurkolók is voltak sokan, szóval teljes letargiába mégsem zuhant a közönség – ja és azért sem, mert a lassabb, döcögősebb kezdés után a 3. játszmában McDermott már egy 4–6–4-es sorozatot is beütött. De utána a dobók megint visszafogták az ütősöket, sőt, egy újabb hatos után, még az erőfölényben az ausztrállal is végeztek, így 6 játszma után 42/2-t mutatott az eredményjelző. Sőt, a 8. játszma elején Akeal Hosein egy szépséggel Shai Hope-ot is kidobta, és sem Moeen Ali, sem Shimron Hetmyer nem tudott javítani az álláson: mindketten csigalassúsággal haladtak előre. Olyannyira, hogy Sunil Narine a 10. játszmát például szűzre dobta, így az állás a félidő felénél 57/3 volt – már most érett a Trinbago-győzelem? Sőt, a következő játszmában Uszmán Tárik, a pörgető pont azzal tévesztette meg Alit, hogy úszó labdája nem térült ki, így ebből is kidobás lett: 59/4. Rövidesen Hetmyer szenvedései (12 labdából 4 futás) is véget értek a vele szembeni 13. dobásból, amikor egyenesen a zárt hosszú kezébe ütött egy labdát – a mezőnyjátékosnak egy centit sem kellett elmozdulnia. Iftihár Ahmed és Dwaine Pretorius becsületére legyen azonban mondva, hogy innen azért még egy belekezdtek egy kis szépítésbe. A 17. játszma elején Pretorius például két hatost is beütött egymás után, azonban ez is még csak arra volt elég, hogy a csapat ekkor átlépje a 100 összesített futást. De aztán jött Kieron Pollard, és Pretorius ellen bemutatta pályafutása 400. Húsz20-as elkapását, és mivel ez a játszma és az utolsó is nagyon takarékos lett, így hiába Ahmed és Romario Shepherd egy-egy újabb határja a 19-edikben, a Warriors így is csak egy csalódást keltő 130-as eredményt tudott felmutatni.

A félidei sóműsort a közönség jó része láthatóan élvezte, de mivel kicsit hosszúra nyúlt, a játékosok lendületét kicsit megtörhette. Colin Munro és Alex Hales, nem tudni, mennyiben a hosszú szünet miatt, de nem is szerzett 3-nál több futást az első játszmában. Utána viszont bejött dobni Shepherd, és szépen elhalmozta őket ajándékokkal: nem kevesebb mint 5 széleset dobott, ráadásul közülük az egyik az ki is ment a pályáról, így összesen 9 extra pont járt az ellenfélnek csak ezekből... És Munro még három 4-est is bemutatott, így kész katasztrófa lett ebből a játszmából a GAW számára. Ráadásul a következő játszma is egy 2–6-tal indult Munro részéről, így a meccs szinte teljesen kicsúszott a Guyana kezei közül. Nem is csoda, ha nőtt bennük a feszültség: pár pillanat múlva a két játékvezetőnek kellett közbeavatkoznia, amikor Hales és egy helyettesítő mezőnyjátékos, Keemo Paul összeszólalkozott. Viszont ez már tényleg megzavarhatta az ütősöket, mert a következő labdából Munro már csak beleélezni tudott Pretorius dobásába, a kapus pedig el is kapta. Sőt, a következő játszma, Moeen Ali részéről szűzre sikerült, aztán Pretorius kiejtette Nicholas Poorant is, így egy újabb takarékos játszma után az erőfölény 45/2-re végződött. És ebből 22 futás abban az egy bizonyos játszmában gyűlt össze! Érdekes időszak elé néztünk tehát. És az is lett: kevés futással indult, majd amikor végre jött egy négyes Darren Bravótól, utána a következő labdából Imran Tahir máris ki-LKE-zte őt (hiába a videózás). Utána, pedig már a harmat is megjelent, és a dobóknak nehezebb lett emiatt a dolga, mégis folytatódott a lassú pontszerzés, így a félidő fele 62/3-mal érkezett el. A fordulópontot aztán a 12. játszma hozta el, amikor Narine-nak két hatos segítségével 15 futás jött össze: innentől már a legelszántabb guyanai szurkolók sem igazán bízhattak a sikerükben. Hát még Narine kiesése után, amikor a 14. játszmában jött Pollard, és újabb 3 hatost zúdított ki: ekkor úgy tűnt, most már csak pillanatok kérdése, hogy hivatalosan is eldőljenek a dolgok. Azért csak több pillanat lett belőle: Shamar Joseph és Imran Tahir most le tudott hozni 3 takarékos játszmát, közben három embert ki is ejtve, de ez mind későn jött: a 18. játszmában Hosein egy 6–4-es párral lezárta a meccset, megszerezve a TKR ötödik bajnoki címét – 5 év után az elsőt!

Az ünnepléssel egybekötve kihirdették, átadták a torna különféle díjait, köztük egész érdekeseket is:

• Legtöbb futás: Shai Hope (Guyana Amazon Warriors, 491 futás)
• Legtöbb kapu: Imran Tahir (Guyana Amazon Warriors, 23 kapu)
• A torna berobbanó játékosa: Quentin Sampson (Guyana Amazon Warriors)
• Legmagasabb egyéni pontszám: Tim Seifert (Saint Lucia Kings, 125 futás)
• Legnagyobb 6-os: Rovman Powell (Barbados Royals)
• El Dorado-díj az ünneplésért: Gudakesh Motie (Guyana Amazon Warriors)
• Legpontosabb játékvezető: Deighton Butler

Zárásként pedig megemlítjük a magunk szokásos statisztikáit, ami a CPL történetének bővülését jelzi. Mielőtt elkezdődött volna az idény, 24 mérkőzés, 227 futás vagy 12 kapu elegendő volt ahhoz, hogy valaki elmondhassa: az adott tekintetben a torna történetének 100 legjobb játékosa közé tartozik. Most már egy apró fokkal komolyabb teljesítmény: 27 mérkőzés, 264 futás vagy 13 kapu kell ugyanehhez. Vagyis most már egy újabb apró fokkal több elismerést jelent, ha valaki fönt van a 100-as ranglistákon. És ez évről évre így lesz.