Jack Blackham

Jack Blackham

Krikettgalaxis-azonosító: j67

Ország: Ausztrália

Születés: 1854. május 11.

Születési hely: Fitzroy North (Victoria állam, Ausztrália)

Halál: 1932. december 28. (78 évesen)

Halál helye: Melbourne (Victoria állam, Ausztrália)

Nem: férfi

Magasság: 177 cm

Szerepkör: kapus

Ütés: jobbkezes


Ütési és mezőnyjáték-statisztika:

FormátumMérk.Jr.NEKFutásMaxFutÜÁDVSZÜA1005046Elk.Lev.
Teszt3562118007415,68--04-03724
1. osztály27544261639510916,78--126--274181

Dobóstatisztika:

FormátumMérk.Jr.DobásFEKapuLDT (jr)LDT (m)Gazd.DTA4 k/jr5 k/jr10 k/m
Teszt35------------
1. osztály275-31213821/8-69,002,65156,0-00

Ha ránézünk a mindenki által csak Jack néven ismert John McCarthy Blackham statisztikáira, a 35 tesztmérkőzés nem tűnik kimagaslóan soknak, de ha belegondolunk, hogy a 19. század végén, amikor ő játszott, még csak évente egy-két tesztet rendeztek, akkor már igen tekintélyesnek tűnik ez a szám.

Ha pedig ránézünk Blackham fényképére, az első, ami feltűnik, az a jellegzetes sötét szakáll: bár ekkoriban igen sok férfi viselt szakállt, de Ausztráliában ritkábbnak számított a fekete szakáll, ezért Blackhamé feltűnő volt (különösen világos szemszínével kontrasztban), így miatta Black Jack-nek is becézték.

De volt valami, amivel még jobban felhívta magára a figyelmet, mint a szakállával: ez pedig a kapusteljesítménye. Bátran kijelenthetjük, hogy ő volt a krikettkapusság megreformálója: bár addig is volt már néhány angol kapus (például George Pinder, Tom Plumb vagy mindenekelőtt Dick Pilling), akik gyors dobók esetén is beálltak a kapu mögé hosszú elfogó mezőnyjátékos nélkül, de mégis Blackham volt az, akinek manapság a hosszú elfogók profi krikettből való végleges eltűnését tulajdonítják. Mindig szokatlanul közel helyezkedett a kapuhoz, és rendkívül gyors reakciói voltak.

Egy történet úgy meséli, egyik csapattársa sokat panaszkodott amiatt, hogy nincs semmi tennivalója hosszú elfogóként, amikor Blackham van a kapu mögött, ezért inkább átállt a ferde láb pozícióba. Blackhamnek eleinte ez nem tetszett: azt mondta, nem szereti, ha elveszik tőle a biztonsági szelepet – aztán hamarosan eljutott odáig, hogy ha egy-egy kapitány mégis állított hosszú elfogót, Blackham már rájuk ordított, hogy oda ne tegyék az embert, inkább valami más helyre, ahol több haszna lehet.

Bár sokan csodálták, volt viszont egy csoport, aki haragudott Blackhamre: méghozzá az angol papok! A hosszú elfogó ugyanis Angliában hagyományosan a papok pozíciója szokott lenni, és sokan úgy érezték, elvették tőlük ezt a kiváltságot: már-már egyházellenes cselekedetnek tekintették, amit Blackham tett.

Ütőjátékosként az alacsonyabb rendben szerepelt, de többször igen hasznosan: egy 1894-es, Anglia elleni teszt első játékrészében elért 74 futása nem csak azért volt érdekes, mert ez lett az egyéni csúcsa, hanem azért is, mert Syd Gregoryval alkotott kilencedik kapus társulásuk 154 pontja még a 21. században is ausztrál rekord volt. Egy másik nagy ütőteljesítménye volt, amikor egy 1883-es teszten a két játékrészben 57+58 futást szerzett, ezzel pedig ő lett a világon az első, aki egy meccsen két ötvenest gyűjtött be. Egyébként általánosságban elmondható volt róla, hogy nem törekedett a stílusos ütőjátékra, inkább unortodox módszerei voltak, és nagyon nehéz volt őt kidobni.

Történelmi dolog, hogy szerepelt azon a mérkőzésen is, amelyet később a statisztikusok és történészek mint a világ első tesztmeccsét könyveltek el. Abban az időben viszont Billy Murdoch számított az ausztrálok első számú kapusának, aki ezúttal kimaradt a csapatból: állítólag a híres dobó, Spofforth emiatt hagyta ki szintén az összecsapást, mert nem volt hajlandó barátja és kedvenc kapusa, Murdoch nélkül játszani. A második tesztre azonban Spofforth is megbékélt a helyzettel, és belátta az új kapus tehetségét, sőt, később sok alkalommal kiváló párost alkottak egymással. Volt olyan 1878-as mérkőzés, amikor 6 Spofforth-dobásból elkapással, 4-ből pedig leveréssel ejtett ki egy-egy ütőst. Így aztán nem csoda, hogy a tesztválogatottban Blackham megragadt a kapusposzton, sőt, hosszú pályafutása alatt később 8 alkalommal kapitánya is volt az ausztrál csapatnak.

Azon az 1882-es teszten, amely megalapozta a híres Hamvakat, az utolsó játékrészben ő kapta el George Ulyettet (szintén egy Spofforth-dobásból), megtörve ezzel egy fenyegető Ulyett-Grace társulást: a játékrészben használt labdát aztán végül eltette magának emlékbe, és 1916-ban nem kevesebb mint 617 fontért adta el egy árverésen – igaz, nem éppen jótékonyságra, hanem Ausztrália háborús céljaira felajánlva a pénzt...

Érdekes jelenet történt Blackham részvételével egy 1889–1890-es szezonbeli Victoria–Dél-Ausztrália mérkőzésen. Blackham egyik legjobb barátja, George Giffen, aki viszont most az ellenfélben játszott, úgy nézett ki, hogy véletlenül ledöntötte a saját kapuját, ám hiába apelláltak a Victoria játékosai, ő nem volt hajlandó ezt elismerni és lesétálni a pályáról. Blackham viszont, mint a Victoria kapitánya, azzal kezdett fenyegetőzni, hogy akkor ő az egész csapatát lehívja a pályáról, ha Giffen nem megy le. Ott álltak mindketten a pályán jó ideig, aztán végül a patthelyzet Blackham visszakozásával zárult. 1894 januárjában egy bíróval is összeveszett: Jack Toohert ugyanis az ellenfél iránti elfogultsággal vádolta. Erre Tooher dühbe gurult, és kijelentette, hogy nem hajlandó többet bíráskodni, amikor Blackham is játszik. Később a kapus bocsánatot kért.

Az 1892-es angliai turné egészségileg is megviselte. A máskor nyugodt, a pályán gyakran viccelődő Blackham rengeteget aggódott, panaszkodott a balszerencsére, állítólagos rossz ómeneket talált több helyütt, arcát pedig gyakran törölközőbe temette. Amikor feszült helyzetekben Ausztrália volt soron az ütésben, többször előfordult, hogy kibérelt egy kétkerekű kocsit, és azzal furikázott körbe-körbe a pálya körül. Éjszaka nagyon keveset is aludt, a turné 1. és 3. tesztje között pedig körülbelül 6 kilót lefogyott, pedig amúgy sem volt egy nagy tömegű ember. Az egyik úttörője volt az öltözőbeli babonák kialakulásának: itt például ragaszkodott hozzá, hogy az öltözőben mindig ugyanaz legyen az ő helye, és csapattársaitól is elvárta ezt.

Bár azokban az időkben a kapusok sem viseltek elegendő védőfelszerelést, ezért a legtöbb kapusnak nagyon megsínylették az ujjai a játékot, de érdekes módon Blackham kezei nem igen szoktak megsérülni. Lord Harris például azt mondta Blackham kezeiről, hogy ugyanannyira mentesek a bedagadásoktól, mint akár a fiatal hölgyekéi. A fejét viszont időnként el-eltalálták a labdák, ami miatt sok foga is kiesett – igaz, ilyen okokból egyetlen meccset sem hagyott ki.

Apját, aki a The Age nyomdásza és a nyomda krikettcsapatának kapusa is volt, Frederick Kane Blackhamnek, anyját Lucindának hívták. Bátyja, Robert és öccse, Fred ugyanúgy a Carlton CC játékosa lett, mint Jack körülbelül 15 évesen. Egyszer a nyomda csapatában apja helyett állt be kapusnak a South Melbourne ellen, és puszta kézzel kapdosta el a labdákat: az ellenfél kapitánya, John Conway ekkor figyelt fel a tehetségére, így került 1874-ben a South Melbourne-hez, majd ugyanebben az évben a Victoriához is. Az iskola elvégzése után bankhivatalnok lett a melbourne-i Colonial Bankban, ahol sok éven át dolgozott. A halála előtti években a South Yarrai Hope utca 21. szám alatt lakott; egy melbourne-i magánkórházban hunyt el. Sosem házasodott meg.

Kiváló teljesítményét már 1891-ben elismerték, amikor a Wisden az öt Év Krikettezője közé választotta, amikor pedig több mint 100 évvel később, 1996-ban létrehozták az Ausztrál Kriketthírességek Csarnokát, ő volt az egyik első, akit visszamenőleg megtiszteltek azzal, hogy beiktatták ide.

Alapból nem látható kép
×