Ambátí Rájadú mégsem játszik idén az MLC-ben

2023. július 8. – Szerző: Krikettgalaxis

Bár nemrég a 37 éves indiai játékost is bejelentették, mint a Texas Super Kings játékosát, most úgy tűnik, mégsem vesz részt a bajnokságban.

Ambátí Rájadú (illusztráció)Ambátí Rájadú (illusztráció)

A kép szerzője: Dee03 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Ritkán látni indiai játékosokat az IPL-en kívül más országok Húsz20-as ligáiban. Ennek az az oka, hogy az Indiai Krikett-tanács (BCCI) nem engedélyezi az aktív játékosainak, hogy elszerződjenek máshová: csak akkor tehetik meg, ha visszavonulnak a válogatottból is és az IPL-ből is.

A 19A-s világbajnok Unmukt Csand ezt 2021-ben, 28 évesen meg is tette, így őt láthattuk már például az ausztrál Melbourne Renegades vagy a bangladesi Chattogram Challengers csapatában is.

Miután Ambátí Rájadú idén májusban ismét, véglegesen bejelentette, hogy befejezi az IPL-pályafutását, megnyílt számára is a lehetőség, hogy például Amerikában, a jövő héten induló MLC-ben szerepeljen: így került a Texas Super Kingshez.

A BCCI azonban, attól félve, hogy az indiai játékosok a közeljövőben tömegesen vonulnak majd vissza a hazai bajnokságtól, tegnap benyújtott egy javaslatot, hogy a visszavonult india játékosok azonnal még ne játszhassanak külföldön, hanem csak egy év elteltével! Igaz, hogy ez a szabályozás még nem lett elfogadva (várhatóan szeptemberben fogadják el), de Rájadú esete már ennek felel meg. Hogy ő pontosan miért tart be egy még el sem fogadott rendelkezést, az egyelőre nem derült ki.


Alapból nem látható kép
×