Nagyon sokat javult Afganisztán helyzete tegnaphoz képest

2024. február 4. – Szerző: Krikettgalaxis

A teszt harmadik napján Srí Lanka utolsó néhány ütőse hamarosan elfogyott (ebben egy sérülés is közrejátszott), majd a harmadik játékrészben Afganisztán meglepően szépen üt: már majdnem a teljes hátrányukat ledolgozták, és csak 1 kaput vesztettek el. Nem futott még le ez a meccs!

A Bámiján-völgy, Afganisztán egyik különleges helyszíne (illusztráció)A Bámiján-völgy, Afganisztán egyik különleges helyszíne (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Amikor véget ért a tegnapi nap, és Srí Lanka már bőven 200-zal vezetett, mindössze 6 kapu elvesztésével, a legtöbben már biztosak voltak az afgán vereségben. Ez a nap most nagyon rájuk cáfolt: egyértelműen Afganisztán óráit láthattuk.

A második negyed elég hamar befejeződött: az utolsó kapuk hamar elvesztek. Viszont ami jóval kellemetlenebb hír Srí Lankának, az az, hogy Csámika Gunaszékarát egy labda a sisakján találta el, és ebbe belesérült. Közvetlenül utána még úgy tűnt, nem lesz belőle baj, de hamarosan a játékos újra a fejét fogta, és látszott, hogy nincs jól. Az orvosok is bejöttek, megnézték, ő pedig visszavonult. Mivel végleges cserét nem alkalmaztak, így ezt a játékrészt végül 9 elvesztett kapuval zárták. A visszavonulás után még bejött a 11. rendű Aszita Pranándu, de őt azonnal kidobták az első dobásból, így véget ért a negyed: Srí Lanka csak 29 pontot tudott hozzátenni a tegnapi eredményéhez, de a 241 futásos vezetés természetesen így is nagyon jó volt számukra.

A következő játékrészben Ibráhim Zadrán és nagybátyja (!), Núr Alí Zadrán jött ki nyitni, de alig kezdtek bele, máris megérkezett a fontos hír: Srí Lanka mégis alkalmazott egy végleges cserét, amelynek segítségével Gunaszékara helyett Kaszun Rádzsitát hozták be. És a dobó mindjárt be is mutatkozott, de ugyanolyan eredménytelennek bizonyult, mint társai közül majdnem mindenki. Ugyanis a két Zadrán nagyon szépen tartotta magát: Ibráhim megmutatta, hogy az első játékrészes kacsája csak egy kis pillanatnyi kisiklás volt. Most volt olyan is, hogy három négyest ütött egymás után, így aztán ebédre 35/0-val érkeztünk el. A lassú, de fegyelmezett és eredményes játék teáig is kitartott: ugyan csak 62 futás gyűlt össze ebben a menetben, de egyetlen kapu sem veszett el. Említésre érdemes még, hogy Prabhát Dzsajaszúrija bal mutatóujja is megsérült, ezért egy időre elhagyta a pályát, de később kiderült, hogy nem súlyos, és vissza is jött dobni.

A 43. játszma aztán meghozta a nap egyetlen afgán kapuját: Núr Alí Zadrán esett ki 47 ponttal, de a társulás 106-ja így is az afgán teszt krikett történetének legjobb nyitópáreredménye lett. Az új ütős, Rahmat Sáh azonnal egy négyessel mutatkozott be, de aztán ő is rácsatlakozott a biztonságos stílusra, és később jóval alacsonyabb aránnyal haladt előre. De haladt, és ez a lényeg: miután a 75. játszmában Ibráhim Zadrán elérte a 100-at, Sáh is nagyon közel került az 50-hez, de ez ma még nem lett meg neki: ez volt ugyanis a nap utolsó játszmája. Afganisztán 199/1-en áll így este, és már csak 42 futással van lemaradva. Érdekes két nap jöhet még!


Alapból nem látható kép
×