Harold Gilligan

Krikettgalaxis-azonosító: j622

Országrész: Anglia Anglia

Születés: 1896. június 29.

Születési hely: Denmark Hill (Nagy-London, Anglia, Egyesült Királyság)

Halál: 1978. május 5. (81 évesen)

Halál helye: Shamley Green (Surrey, Anglia, Egyesült Királyság)

Nem: férfi

Ütés: jobbkezes

Dobóstílus: balra csapódó

Krikettező rokonság: Arthur Gilligan (testvér), Peter May (vő)

Ütési és mezőnyjáték-statisztika:

Formátum	Mérk.	Jr.	NEK	Futás	MaxFut	ÜÁ	DVSZ	ÜA	100	50	4	6	Elk.	Lev.
Teszt	4	4	0	71	32	17,75	-	-	0	0	-	0	0	0
1. osztály	321	525	31	8873	143	17,96	-	-	1	44	-	-	123	0

Dobóstatisztika:

Formátum	Mérk.	Jr.	Dobás	FE	Kapu	LDT (jr)	LDT (m)	DÁ	Gazd.	DTA	4 k/jr	5 k/jr	10 k/m
Teszt	4	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-
1. osztály	321	-	7094	3872	115	4/13	-	33,66	3,27	61,6	-	0	0

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három fivér, akik 1913-ban együtt kriketteztek a Dulwichban, jóval később pedig kettőjükből az angol tesztválogatott kapitánya lett. A három fivér, sőt, a két kapitány egyike volt Alfred Herbert Harold Gilligan.

Elsősorban ütőjátékosként számítottak rá, és bár hasznos pontgyűjtő volt, valójában soha nem tartozott a legjobbak közé. Azt tartották róla, hogy mindig, amikor már úgy tűnt, hogy végre elindul valami magasabb pontszám felé, akkor jött egy-egy borzasztó rossz ütés, ami miatt kiesett. És hiába vált józanabbá és következetesebbé Albert Relf edző munkájának köszönhetően, ebből a hibájából sosem gyógyult ki véglegesen. Elsősorban pályafutása elején próbálkozott sokat (kipörgető) dobóként, a mezőnyben pedig a fedezet és a csúcs között szokott helyezkedni, ahol igen jól teljesített.

Fiatalon a Dulwichnél három évet töltött, ezek közül az utolsóban, 1915-ben kapitányként. 1914-ben egy bedfordi iskola elleni meccs egyik játékrészében elért 190 pontja saját iskolájának valaha volt legmagasabb pontszáma lett.

Az első világháborúban a Légierő Keresztjével tüntették ki, majd a háború után visszatért a krikettpályára, és 1919-től 1930-ig játszott első osztályú krikettet a Sussexben. Neve, ahogy öccséé, Arthuré is, szinte összeforrt a Sussex csapatával: öccse több évig, míg maga Harold 1930-ban egy ideig kapitánya is volt a klubnak (illetve korábban beugró kapitány is volt Arthur távollétében több alkalommal). Legjobb éve az 1923-as volt, amikor 1186 futást teljesített 70 játékrészben, legmagasabb pontszáma 68 volt. Ezidőtájt leggyakrabban nyitó ütősként lépett pályára Ted Bowley-val.

Az 1924–1925-ös szezonban már majdnem bekerült az angol válogatottba: pontosabban bekerült egy Lord Tennyson által vezetett, Dél-Afrikában turnézó csapatba, de az nem számított hivatalos válogatottnak. 1930 elején viszont, amikor öccse, Arthur betegség miatt nem tudott elutazni, akkor már bekerült az Új-Zélandon turnézó MCC-keretbe (azaz a londoni Marylebone krikettklubba), sőt, kapitánya is volt annak. Ezt a csapatot ekkor hivatalosan angol válogatottként ismerték el, négy lejátszott meccsüket pedig tesztmérkőzésként, így ezek a meccsek voltak Új-Zéland történetének első tesztjei. (Érdekesség, hogy ugyanekkor egy másik, szintén válogatottnak elismert angol csapat a Karib-térségben játszott teszteket.) Gilligan nem csak mint éles eszű kapitány, hanem mint jó diplomata is kitűnt: rokonszenves személyisége nagyban hozzájárult, hogy ez a turné számos új-zélandi emlékezetében kellemes emlékként maradt meg annak ellenére, hogy a vendéglátók egyetlen tesztmeccset sem tudtak megnyerni.

A második világháború után mint adminisztrátor dolgozott a Surrey-nél, egy ideig tiszteletbeli kincstárnok is volt, sőt, halála idején éppen az alelnöki tisztséget töltötte be a klubnál.

A kriketten kívül a golfban is jeleskedett, és lelkes síző is volt. Barátságos, segítőkész és vendégszerető emberként ismerték.

Családjáról annyit tudunk, hogy volt egy Virginia nevű leánya, aki 1959-ben férjhez ment Peter Mayhez, aki szintén híres krikettező volt.