Krikettgalaxis
Krikettgalaxis
Krikettgalaxis

Súlyos bűntettek

Az első terrortámadás krikettezők ellen, 2009

Sajnos ma már olyan világban élünk, hogy szinte csak megvonjuk a vállunkat, ha azt halljuk, hogy valahol megint terrortámadás történt. Pedig nem hagyhatjuk, hogy hozzászokjunk, mindennaposnak tekintsük őket! Bárkit elérhet a terror, ahogy 2009-ben elérte a krikettet is.

Ugyan korábban is többször előfordult, hogy a terror valamilyen formában hatást gyakorolt a krikettre (1987-ben és 1993-ban például az új-zélandi válogatott Srí Lanka-i szereplésének egy részét kellett lemondani, mert a közelben öngyilkos merénylők hajtottak végre támadásokat, illetve 2002-ben szintén Új-Zélandnak kellett hazautaznia Pakisztánból, amikor a szállodájukat terroristák támadták meg), de olyan egészen 2009-ig nem fordult elő, hogy a konkrét célpontok krikettjátékosok lettek volna. Ekkor azonban előfordult.

Egy 2008-as mumbai terrortámadás miatt India már lemondta tervezett pakisztáni útját, de helyettük Srí Lanka vállalkozott erre a kalandra: utólag már mondhatjuk, bárcsak ne tették volna! Lahorban, a sorozat második tesztmérkőzésének harmadik napján, 2009. március 3-án ugyanis 12 gépfegyveres, rakétavetős és gránátos terrorista támadta meg azt a buszt, amelyik reggel a Srí Lanka-iakat a Kadhafi stadionhoz szállította. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a rakéta, amit kilőttek, csak egy villanyoszlopot talált el, a gránát, amit eldobtak, pedig későn robbant fel. A helyi rendőrök közül azonban így is hatan meghaltak, és (valószínűleg) két civil áldozat is volt. A krikettcsapatban csak sérülések történtek, de az több is: Tilán Szamaravíra és Taranga Paranavitána olyan súlyosan megsérült, hogy repülővel hazaszállították őket egy kolambai kórházba, míg Mahéla Dzsajavardhana, Kumár Szangakkára, Csaminda Vász, Adzsanta Mendisz és Szuranga Lakmál könnyebb sérüléseket szenvedett, főként szilánkoktól. Rajtuk kívül a másodedző és egy tartalékbíró sérült meg.

Másfél perc lövöldözés után a támadók elmenekültek, egyiküket sem sikerült elfogni. Évek kellettek ahhoz, mire néhányukat mégis letartóztatták: kiderült, hogy egy afganisztáni terrorszervezethez tartoznak.

Miért tették vajon? Többen többféleképpen vélekednek. Van, akik szerint túszejtés volt a céljuk (de akkor minek lőttek ki rakétát, és minek dobtak gránátot? Vagy direkt nem találták el a buszt ezekkel?), míg mások úgy vélik, zavarta őket, hogy Pakisztán a kriketten keresztül kapcsolatot tart a nagyvilággal, ahelyett, hogy egy bezárkózott iszlamista állam lenne. Hát, ilyen emberek is vannak arrafelé. Szerencsére nem mindenki.

Az esetnek a pakisztáni krikett szempontjából is súlyos következményei voltak. Egyrészt elvették az országtól a társrendezői jogot a 2011-es világbajnokságra, másrészt 10 évig, egészen 2019 végéig nem játszottak tesztmérkőzést Pakisztánban. Ezek alatt az évek alatt bár a csapat nem volt rossz, de mivel az Egyesült Arab Emírségekben kellett szerepelnie, alig volt néző, aki kíváncsi lett volna rájuk. Amikor 2019-ben egy csapat (ki más, mint Srí Lanka) végre eljött Pakisztánba tesztet játszani, majd a következő hónapokban újabb igazi hazai meccsek következtek, óriási tömegek zúdultak a stadionokba.

A felakasztott krikettező

Leslie Hylton

Írtunk már gyilkos krikettjátékosokról, de ott valójában csak olyan esetek kerültek szóba, amikor valakik egy-egy eldobott labdával teljesen véletlenül kioltották egy-egy madár életét. Sajnos 1954-ben történt azonban egy valódi gyilkosság is, amelynek az elkövetője krikettjátékos, sőt, korábbi tesztrésztvevő játékos volt (tehát az akkori világ legjobbjai közé tartozott).

Az eset Jamaicában történt. A szegény családból származó, de a krikett révén híressé vált Leslie Hylton valamikor talán 1940 táján megismerkedett egy helyi rendőrfelügyelő lányával, Lurline Rose-zal, akivel 1942-ben annak ellenére házasodtak össze, hogy a lány szülei a férj alacsony társadalmi osztályból való származása miatt tiltakoztak ellene. (A rendőr apa még a rendőrségi aktákat is átfésülte, hátha talál bennük valamit, amit felhozhat ellene.) A házasság sokáig boldognak tűnt, a boldogság 1947-ben érhette el a csúcspontot, amikor az asszony egy fiúgyermeknek adott életet.

Csakhogy a feleség divattervezői álmokat szövögetett, emiatt pedig gyakran kellett (egyedül) New Yorkba utaznia. 1951-ben Leslie a Rose-család házába költözött, ahol anyósa vállalta magára a gyermekgondozás felelősségét. 1954-ben az otthon maradt férj egyszer csak kapott egy névtelen táviratot New Yorkból, amely arról írt, felesége a híres nőcsábásszal, Roy Francisszel folytat viszonyt. Amikor a férfi hazahívta, majd kérdőre vonta a feleségét, a nő először tagadott. Hamarosan azonban a férj megtudta, hogy az asszony leveleket küld Francisnek, és bár a postás megtagadta, hogy ezekbe a férfi bepillantson, ő már így is biztos volt a hűtlenségben. Éjjel felébresztette a feleségét, és miután közölte vele a vádat, a nő már bevallotta a történteket, sőt, állítólag ekkor már ő is panaszkodni kezdett, hogy a férfi nem is tartozik ahhoz az osztályhoz, ahova ő, és amúgy sem tudta soha boldoggá tenni. Hylton dührohamot kapott, és (legalább) hétszer rálőtt a feleségére, aki rögtön meghalt. A rendőrséget maga a gyilkos hívta fel ezek után.

A per 1954 októberében zajlott. Hylton ügyét Noel Nethersole, a jamaicai válogatott korábbi kapitánya, egykori csapattárs és egy Vivian Blake nevű jogász próbálta védeni. Hylton vallomásában azt állította, saját magát próbálta meg lelőni, csak rosszul célzott, és így találta el a nőt. A nő testében fellelt hét golyó azonban nyilvánvalóvá tette a bíróság számára a szándékosságot, ezért október 20-án halálos ítéletet hirdettek.

Az ítélet végrehajtására 1955. május 17-én került sor: Hyltont felakasztották.

A kivégzés napján éppen egy Karib térség-Ausztrália tesztmeccs zajlott Bridgetownban. Állítólag volt kint néhány transzparens, amelynek a felirata azt kívánta: mentsék meg Hyltont, és helyette John Holtot akasszák fel... Holt a karibi csapat egyik játékosa volt, állítólag gyengén ütött (bár az eredménylapból ez nem tűnik ki), és több könnyű elkapást is elrontott, mint katona.

Bob Woolmer rejtélyes halála

Bob Woolmer

2007. március 18-án, a reggeli órákban, a radványi sötét erdőben a kingstoni Pegasus szálloda 12. emeletén, a 374-es szobában halva találták Bob Woolmert, az éppen zajló krikett-világbajnokságon szereplő pakisztáni válogatott edzőjét.

A mai napig nem lehet tudni, mitől halt meg.

Mind a természetes halál, mind a gyilkosság mellett és ellen is szólnak érvek, de a holttestet vizsgáló számos patológus is ellentmondásos adatokat közölt. Sokáig nyomoztak gyilkossági ügyben, végül a bíróság nyitva hagyta a kérdést a sok bizonytalanság miatt.

Vegyük előre a nyilvánvaló tényeket. Woolmer kiváló edző volt, de az általa vezetett pakisztáni csapat ezen a világbajnokságon igencsak gyengélkedett. Már az első meccsen kikapott a Karib-térségtől, a másodikon pedig, március 17-én az igen gyenge írektől is kikaptak, pedig a fogadóirodák 20:1 esélyt adtak nekik. Így mindjárt a csoportkörben elszálltak a továbbjutási reményeik. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Woolmer még minden kérdésre udvariasan válaszolt, és amikor megkérdezték tőle, lemond-e, csak annyit mondott: még alszik rá egyet. Aztán persze rossz kedvű, komor állapotban tért vissza a szállodába, a csapat buszán is szinte néma csend uralkodott, mindössze az ő köhögését lehetett hallani. Visszaérkezve még egy bárban megivott valamit Ian Gould játékvezetővel, majd egyedül fölment a szobájába, ahova vacsoraként lasagnét, almás süteményt és fagylaltot rendelt magának. Korábban egy pakisztáni szurkoló két üveg pezsgőt is adott nekik: ezt Musták Ahmed juttatta el Woolmerhez. Este 8:12-kor írt egy ímélt feleségének, aki ekkor otthon volt Dél-Afrikában: ebben leírta, milyen rosszul érzi magát, meg hogy milyen rossz volt az ütőjátékuk, a végén pedig reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra láthatja a családját.

Másnap reggel azonban gyanús volt, hogy Woolmer nem jött ki reggelizni, ezért a szálloda személyzete benyitott hozzá. A fürdőszobában, a földre rogyva, háttal az ajtónak dőlve találták meg – a holttestét. A lasagne egy része megmaradt, ezt egy tálcán találták meg a szobán kívül, és az egyik pezsgősüveg is üres volt (a másik bontatlan).

Természetesen a krikettvilágot nagyon érzékenyen érintette az eset. A Krikett-tanács már a vébé lefújásán gondolkodott (aztán ez nem történt meg), az emberek pedig találgatni kezdtek, mi okozta az edző halálát. Sokan természetes halálra gyanakodtak, sokan gyilkosságról beszéltek. Vegyük sorra, kinek milyen érvei voltak!

A természetes halál mellett szól, hogy Woolmer egészsége köztudottan leromlott az utóbbi időkben, nemrég cukorbetegséget is kimutattak nála, és alvási apnoéja(?)Olyan betegség, ami alvás közbeni légzéskimaradással, légzéselakadással jár. is volt. A váratlan kiesés jócskán megviselhette az idegrendszerét, ráadásul nem csak ez, hanem az is, hogy nemrég labdabolygatási és kábítószerbotrányok is felszínre kerültek a pakisztáni csapattal kapcsolatban. Nem lett volna tehát meglepő, ha szívroham végzett volna vele.

A gyilkosság mellett is szólnak érvek. Például rengeteg pakisztáni szurkoló az edzőt tette felelőssé a gyenge játékért, Multán utcáin már például a fényképeit égették a tüntetők és a halálát kívánva skandáltak. De volt olyan vélemény is, például Szarfráz Navázé, ami szerint a fogadási maffia gyilkolhatta meg, mert le akarta rántani róluk a leplet. Ne feledjük: korábban Dél-Afrika edzője is volt, ahol Hansie Cronje keveredett bundabotrányba, és azt is tudjuk, hogy akart írni valamilyen könyvet a pakisztáni krikettel kapcsolatban, amiről csak annyit lehetett tudni, hogy valamilyen nagyon érdekes témát akar benne bemutatni...

De mit mondtak a halottkémek, patológusok, rendőrségi szakértők meg a többi hasonló? Bizony összevissza beszéltek. Eleinte biztosak voltak benne, hogy Woolmert megfojtották, volt olyan szakértő, aki azt is megállapította, hogy a nyelvcsontja el is volt törve – aztán később ezt visszavonta, kiderült, hogy mégsem törött el. Különféle mintákat vettek a véréből, a gyomrából és a vizeletéből: megállapították azt is, hogy mérget találtak a mintákban, sisakvirággal mérgezhették meg, azt is, hogy nem sisakvirággal, hanem egy cipermetrin nevű rovarirtóval, amiből jelentős mennyiséget mértek, de aztán azt is mondták, hogy nem is volt jelentős a mennyiség, mert egyharmada volt a megengedett határértéknek, sőt, azt is mondták, hogy nem is találtak cipermetrint sem egyáltalán. Ember legyen a talpán, aki ezeken eligazodik! A nyomozók között is voltak, akik a folyamatosan érkező, változó információk miatt folyamatosan változtatták a saját véleményüket is, és amint mondtuk, a bíróság sem tudott dönteni.

Egy biztos: a holttestet végül hazaküldték Dél-Afrikába a családjához, ahol egy szűk körű szertartás keretein belül elhamvasztották. Felesége később elmondta: ő és a gyermekeik meg vannak róla győződve, hogy Woolmer természetes halállal halt meg. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.