A horog

Rövid összefoglaló

Ütési irányok a krikettben

A horog egy agresszív támadóütésnek tekintett, igen nehezen kivitelezhető ütéstípus, ami ráadásul még veszélyes is, de megéri begyakorolni, ugyanis az olyan röviden pattanó labdákat, amik váll- vagy fejmagasságban érkeznek a láb oldalra, horgolással lehet legjobban akár a határig is továbbítani. A jól végrehajtott horog esetén a labda a láb oldalra, a keresztiránytól valamivel hátrafelé repül vagy gurul tovább.

Kivitelezése a húzáshoz nagyon hasonló, de legtöbb esetben, mivel olyan magasan jön a labda, nehéz az ütőt úgy forgatni, hogy a labdát a földön tudjuk tartani, ezért rosszul időzített ütés esetén nagy az elkapás veszélye. És nem csak ezért veszélyes, hanem azért is, mert ha elrontjuk, a labda könnyen fejbe találhat, ezért a horog gyakorlásához nagyon ajánljuk a sisak használatát!

Technika

Szinte minden, amit a húzásnál leírtunk, az igaz a horogra is. Gyorsan fel kell mérni, hogy hova érkezik a labda (amit folyamatosan szemmel kell tartani, egy pillanatra sem szabad máshova nézni), és szükség van a gyors lábmunkára: általában a kényelmes ütőpózból felegyenesedve hátra kell lépnünk a kapunk irányába, testsúlyunkat pedig a hátsó (jobbkezes ütős esetén a jobb, balkezes ütősnek a bal) lábunkra kell helyeznünk, miközben az első lábunkat pedig kissé a láb oldal felé kell nyitnunk.

Az ütőt nagyjából vízszintesen tartva, lényegében nyújtott karral kell lendítenünk a kéz oldalról a láb oldal felé. Nem szükséges túl nagy lendülettel óriási erőt beleadni az ütésbe, hiszen kihasználható a labda nagy sebessége: nem az a cél, hogy visszapattanjon a dobó felé, hanem inkább hogy a keresztirány mögé haladjon tovább. Emiatt viszont jobban van időnk és lehetőségünk figyelni az ütő megfelelő irányítására: erre nagy szükség is van, mert könnyű rosszul eltalálni a labdát.

A ütőlendítés közben a csuklónkat forgatva lehet szabályozni, hogy merre nézzen az ütő lapja. Ha biztonságosabb ütést szeretnénk, inkább lefelé kell próbálni fordítani (bár ha túl magasan jön a labda, ezt nehéz), ha agresszívabbak és kockáztatósabbak vagyunk, mert hatost szeretnénk, akkor nem kell annyira lefelé fordítani.

És mindeközben a hátsó lábunk, mint tengely körül az egész testünket a láb oldal felé kell fordítanunk, akár közel 90 fokkal is elfordulhatunk az ütés végére. Vannak játékosok, akik az első lábukat teljesen fölemelik a földről a fordulás közben, sőt, vannak leírások, amelyek szerint ezt mindenképpen így kell csinálni.

Megjegyzések

Mint említettük, a horog nagyon hasonlít a húzáshoz. Élőben nézve egy meccset sokszor nehéz is észrevenni, hogy mikor melyiket alkalmazta az ütős, hiszen még az sem 100%-ban igaz, hogy a húzás mindig a keresztirány elé, a horog meg mögé fog tartani. A fő különbség elsősorban a labda érkezési magasságában van, a végrehajtásban pedig az az egyik fő észrevehető különbség, hogy a horognál nehezebb lefelé irányítani a labdát, szinte biztos, hogy ütés után többet lesz a levegőben.

Mivel a labdának magasra kell felpattannia, ezért a lassú, pörgető dobók dobásaiba nem lehet belehorgolni, mert azokban nincs annyi energia, hogy magasra pattanjanak.

Ha már felkészültünk a horogra, de az utolsó pillanatban úgy döntünk, mégsem próbáljuk meg, guggoljunk le vagy hajoljunk el a labda elől.

A krikett-történelemben rengeteg kiváló ütős fordult elő, de még köztük is sokan voltak, akik nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy túl gyakran horgolni próbáljanak, sokszor csak kitértek egy ilyen magas labda elől, legyen az a kapusé. Csodás horogtechnikájáról volt azonban ismert többek között Viv Richards, Ian Chappell, Ricky Ponting, Graeme Smith vagy éppen Adam Gilchrist.

Videók


Alapból nem látható kép
×