Egy ütőjátékos akkor esik ki kifutás által, ha az ütővonalon kívül tartózkodik (általában azért, mert futást kísérel meg), és eközben a kapuját az ellenfél egy játékosa szabályosan ledönti. Van még néhány feltétel és kivétel, ezek a lenti részletes szakaszban olvashatók.
Bár logikailag nem helyes, de azt is szokták mondani, hogy az ütőjátékost kifutották.
A kifutások időnként látványos jeleneteket hoznak. Az is szép lehet, amikor egy mezőnyjátékos, aki messze áll a kaputól, onnan messziről egy dobással eltalálja a kaput, de általában inkább odadobják egy társuknak, aki a kapu közelében van, hogy ő onnan közelebbről könnyebben eltalálja a kaput. De az is látványos, amikor a futást végző ütőjátékos, látva, hogy mindjárt megpróbálják ledönteni a kaput, előrevetődik, hogy még éppen időben elérje a vonalat.
Gyakori, hogy nagyon kevésen múlik a kifutás, mert majdnem egyszerre éri el a futó ütős a vonalat és dől le a kapu. Ilyenkor a játékvezetők gyakran a videóbíróhoz fordulnak.
Az ütővonal a kapuk előtt 122 cm távolságban található vonal. A talajra ezt egy több centi széles csík formájában festik fel: ennek a csíknak valójában a kapuhoz közelebbi, tehát hátsó széle az ütővonal. A vonal mögött tartózkodást úgy kell érteni, hogy ha a játékos bármely része, akár az ütője érintkezik a talajjal a vonal mögött, akkor már NEM eshet ki kifutás által.
A kapu ledőlésének az számít, ha legalább egy pálca elmozdul (leesik) a tetejéről vagy egy karó kifordul a földből, és ezt az okozta, hogy vagy a labda, vagy egy játékos labdát tartó keze eltalálta a kapu bármely részét.
Ha a dobójátékos dobása rossz dobásnak számít, akkor is ki lehet esni kifutással. Viszont ha rossz volt a dobás, és az ütőjátékos nem kísérel meg futást, és úgy tartózkodik a vonal előtt, és eközben a kapus ledönti a kaput másik játékos közreműködése nélkül (ekkor az úgynevezett leverés teljesülne), akkor nem esik ki az ütőjátékos.
Ha az eldobott labda nem érintkezett mezőnyjátékossal, akkor nem beszélünk kifutásról (kidobás történt).
Ha az ütőjátékos azért lépett ki a vonal elé, hogy elkerüljön egy sérülést, akkor nem érvényes a kifutás, nem esik ki a játékos.
Kifutás esetén az apellációra mindig annak a játékvezetőnek kell válaszolnia, amelyik játékvezető felőli kapu ledőlt.
A mezőnyjátékosok bármelyik kaput ledönthetik a kettő közül, nem csak azt, amelyik felé az eredeti dobás történt. Természetesen azt szokták célbavenni, amelyiknek nincs a közelében ütőjátékos, hiszen ekkor történhet meg a kifutás.
Amikor szabályosan ledöntenek egy kaput, és a kapu felőli ütővonal mögött (vagyis azon az úgynevezett térfélen) nincs ütőjátékos, akkor hogyan dől el, hogy a két ütős közül melyik esik ki? Három eset lehetséges:
1. Ha az egyik ütőjátékos a másik (le nem dőlt) kapu felőli térfélen van, a másik ütőjátékos pedig a két térfél között (általában azért, mert éppen fut): ekkor a második esik ki.
2. Ha mindkét ütőjátékos a másik kapu felőli térfélen van, akkor az esik ki, amelyikük később lépett be arra a térfélre.
3. Ha mindkét ütőjátékos a két térfél között van (általában azért, mert mindketten éppen futnak), akkor az esik ki, amelyik közelebb van a ledőlt kapu felőli ütővonalhoz. Ha egyenlő távolságban vannak, akkor az esik ki, aki az ezt megelőző pillanatban közelebb volt a ledőlt kapu ütővonalához (vagyis általában az, aki a ledőlt kapu irányából fut a másik kapu felé).
Ha a futást végző játékosok a kapudőlés pillanatában még nem haladtak el egymás mellett, akkor a ki nem esett játékosnak vissza kell térnie az eredeti helyére, az újonnan bejövő ütős (ha van) majd a kiesett ember eredeti helyét foglalja el. Ha már elhaladtak egymás mellett, akkor a ki nem esett játékosnak nem kell visszatérnie.
Ha az ütőjátékosok sikeresen teljesítettek egy vagy több futást, majd amikor még egyet megpróbálnak teljesíteni, aközben kifutják őket, akkor amellett, hogy egyikük kiesik, azért a teljesített futásokért járó pontokat még megkapják.
A kifutásnak magához a konkrét dobáshoz nem sok köze van, ezért ha így esik ki valaki, azt nem adják hozzá a dobójátékos egyéni statisztikáihoz. Az eredménylapon viszont (zárójelben) feltüntethetik a kifutásban közreműködő mezőnyjátékosok nevét, az angol lapon run out, a magyaron kif jelzéssel.
Figyelem! A fenti szabályok mind arra az esetre vonatkoztak, amikor nincs a pályán küldönc, vagyis egy sérült ütőjátékos helyett futni induló csapattárs. Ha van ilyen, akkor néhány dolog különbözik.
A legfontosabb, hogy ha a küldönc kifutással kiesik, akkor valójában az az ütőjátékos esik ki, akié a küldönc. (Persze ezzel együtt ő is távozik a pályáról.) Ha a küldönc az aktív (tehát az ütést végző) ütőjátékosé, akkor hiába van az aktív ütős a saját vonala mögött (a saját térfelén), ha a küldönc kívül van, és ledől a kapu, mindenképpen kiesik.
Ugyancsak változás, hogy ha az aktív ütőjátékosnak van küldönce, és ez a küldönc az inaktív ütőjátékossal együtt teljesít valahány futást, majd kifutják, akkor ez esetben nem adják meg a futásokért járó pontokat. Egyúttal az ütést nem végző ütőjátékosnak vissza kell majd térnie az eredeti helyére, és az újonnan bejövő ütős (ha van) azt a dobósávvéget foglalja el, ahol a kiesett aktív ütőjátékos volt a dobáskor.
A kifutásnak van egy speciális változata: ez akkor történik, amikor a dobójátékos még nem dobta el a labdát, de a mellette álló (inaktív) ütős kilép az ütővonal elé. Ekkor a dobónak lehetősége van dobás helyett a labdával vagy a labdát tartó kezével ledöntenie a mellette levő kaput, ezáltal kifutva az inaktív ütőst. Ekkor ez az esemény nem számít bele a játszma 6 dobása közé.
Ezt az eljárást sokan mánkadolásnak nevezik egy Vínú Himmatlál Mánkad nevű indiai játékosról, aki 1947-ben többször is csinált ilyet, és sokan felháborodtak rajta. Ma is vitáznak azon, hogy mennyire sportszerű az ilyen kifutás: sokak szerint egyáltalán nem sportszerű (hiába szabályos), ezért én sem javaslom senkinek, hogy ilyet csináljon.