A nyesés

Rövid összefoglaló

Ütési irányok a krikettben

Az úgynevezett nyesések a kéz oldalra érkező, viszonylag széles és rövid dobások esetén vethetők be. Több fajtája létezik, de mindegyikben közös, hogy a labdát a kéz oldal felé, keresztirányba vagy annál hátrébb továbbítják: értelemszerűen a keresztnyesés inkább keresztirányba, a csúcs felé, a hátranyesés pedig hátrébb, a hármas felé. Újabban elterjedt az úgynevezett felnyesés is: ez nem az irányban különbözik a többitől, hanem abban, hogy nem célja a labdát a földön tartani, hanem inkább magasabbra továbbítja (akár a 6 futás reményében). Van, hogy magát a keresztnyesést nevezik egyszerűen nyesésnek.

Mindegyik típusú nyesés hátsó lábas ütés, azaz a testsúlyunkat a hátsó lábra kell helyezni. Az is jellemző a nyesésekre, hogy az ütőnek nagyjából vízszintesnek kell lennie az ütés pillanatában.

Nyesni lehet gyors és lassú dobók ellen is, de utóbbi esetén azért lehet kockázatosabb, mert ilyenkor az ellenfél előszeretettel állít közeli mezőnyjátékosokat a kéz oldalra, így ha elrontjuk az ütést, könnyen elkaphatnak.

Mivel a nyesés rövid dobások esetén alkalmazható, ezért jó ötlet úgy elkezdeni gyakorolni, hogy egy társunk körülbelül a dobósáv felénél térdel, és onnan alulról dob felénk labdákat.

Technika

Az ütésre készülve első lépésként a hátsó (jobbkezes játékos esetén a jobb, balkezes esetén a bal) lábunkkal hátrébb, a kapu felé (a kéz-karó felé) kell lépnünk, testsúlyunkat erre a (célszerűen nem teljesen kinyújtott) lábra kell helyeznünk. Úgy a legjobb, hogy a lábfejünk éppen a dobósáv tengelyére merőlegesen, kifelé néz. Testünkkel enyhén előre kell hajolnunk úgy, hogy fejünk minél inkább a labda vonalában legyen. Mindeközben felsőtestünket a kéz oldal felé kell fordítani, hogy rögtön el tudjuk kezdeni az ütő lendítését. Arra viszont vigyázni kell, hogy ne lépjünk túlzottan előre a labda vonalába, mert ha túl közel van hozzánk, amikor eltaláljuk, könnyen előfordulhat, hogy nem a jó irányba tudjuk továbbítani, hanem mondjuk a saját kapunk felé...

Az ütőt körülbelül vízszintesen tartva lendítsük úgy, hogy kicsit magasabbról indítjuk és kicsit lefelé is mozgatjuk közben, a karjaink pedig nyújtva legyenek akkor, amikor a labdát éppen eltaláljuk (a találat ideális esetben körülbelül derékmagasságban történik meg). Az ütés pillanata után jó, ha lendületből továbbvisszük az ütőt (ekkor már hajlíthatjuk a karjainkat), és újra felemeljük, egészen az elülső vállunk fölé, a fejünk mögé. (Minden ütéstípusra igaz, hogy a labda eltalálása utáni mozdulat már nem befolyásol semmit a játék szempontjából, mégis fontos, mert az előtte történő mozdulatokat egész egyszerűen jobban tudjuk kivitelezni, ha tudjuk, hogy hogyan folytassuk őket.)

Figyelni kell a csuklómozdulatra is: az ütőt hossztengelye körül úgy kell fordítani, hogy a labda eltalálásakor ne fölfelé nézzen a lapja, mert akkor a labda fölfelé indul el, és könnyen elkaphatják. Jobb, ha a földön tartjuk, és azt célozzuk meg, hogy (mondjuk 4 pontért) guruljon a földön az ütés után.

A hátranyesés annyiban különbözik, hogy itt, miután rákészültünk az ütésre, egy picit többet kell várnunk, amíg a labda szinte már elhalad mellettünk. Lassú dobások esetén (amikor szinte a kapus kesztyűjéből nyessük ki a labdát) ez kicsit biztonságosabb lehet. A felnyesés pedig a kicsit magasabban, például vállmagasságban érkező labdák esetén működik legjobban: ekkor nem kell arra figyelni, hogy a labdát a földre üssük le, hanem kifejezetten a magas ütés a cél, ami átszáll a kapus és a katonák fölött.

És egy megjegyzés a végére: főleg lassú dobások esetén néha előfordulhat, hogy előnyösebb úgy kivitelezni a nyesést, hogy mégsem a hátsó, hanem az első lábunkra helyezzük a súlyunkat.

Videók

Az alábbi két videón a (kereszt)nyesés látható jobbkezes ütőjátékos esetén:

Itt pedig egy hátranyesés van:

Alapból nem látható kép
×