A sajátkapu-döntés

Röviden

Egy ütőjátékos akkor esik ki sajátkapu-döntés által, ha nem történt rossz dobás, és az ütőjátékos véletlenül ledönti a saját kapuját. Ez történhet akár úgy, hogy megtántorodik és ráesik, akár úgy, hogy az ütője valahogy eltalálja a kaput, de akár úgy is, hogy az ütő kiesik a kezéből, vagy a sisak leesik a fejéről, és ezek valamelyike veri le a pálcákat.

Néhány megjegyzés

A krikettben a sajátkapu-döntés valami olyasmi, mint a fociban az öngól. Csak jóval ritkább.

Külön felhívnám a figyelmet a helyesírásra. A saját kapu kifejezés két szóba írandó, a kapudöntés pedig egybe, de ha a saját kapu ledöntéséről van szó, akkor az egyik úgynevezett mozgószabály (a helyesírási szabályzat 141/b pontja) értelmében sajátkapu-döntés lesz a helyes alak.

Részletes szabályok

Több lehetőség van arra, hogy a sajátkapu-döntés teljesüljön, de mindegyiknek feltétele, hogy a dobójátékos már eljusson addig a pontig, amikor felveszi a dobólépést (tehát a közvetlenül a dobás pillanata előtti lépést). Ha még nem volt dobólépés, vagy volt, de a labda nem került eldobásra, és úgy dőlt le a kapu, akkor csak simán holttá válik a labda, és új dobás jön. De ha megvolt a dobólépés, a dobó eldobta a labdát, és az alábbiak bármelyike alapján dönti le az ütős a kapuját, akkor tehát kiesik:

1. Akkor döntötte le a kaput, amikor az eldobott labdát fogadta vagy arra készült, hogy fogadja.

2. Akkor döntötte le a kaput, amikor elütötte vagy megpróbálta elütni a labdát, és éppen nekiindult az első futásnak.

3. Nem is próbálta meg megjátszani a labdát, viszont közvetlenül azután, hogy lehetősége lett volna megjátszani, elindult az első futásra, és ekkor döntötte le a kaput.

4. Akkor döntötte le a kaput, amikor kapuját védve másodszor is megpróbált beleütni a labdába. (Általában tilos kétszer beleütni, de a kaput védve szabad.)

Viszont ha már nem az első futásnak való nekiindulás történt, amikor ledöntötte a kaput, hanem már fut vagy többedik futásnak indult neki, az már nem számít sajátkapu-döntésnek. Ugyancsak nem esik ki akkor sem, ha akkor döntötte le a kapuját, amikor azt próbálta meg elkerülni, hogy kifussák vagy leverjék.

Szintén nem minősül sajátkapu-döntésnek, ha az ütőjátékos által elütött labda a másik kaput dönti le úgy, hogy közben senki sem ért hozzá a labdához.

Bár a dobójátékosnak nem feltétlenül van tényleges érdeme az ütőjátékos sajátkapu-döntésében, mégis az ilyetén módon történő kiesést is hozzáadják a dobó egyéni statisztikáihoz, mint szerzett kapu.

Példák videón

Alapból nem látható kép
×