A kanál

Rövid összefoglaló

A kanál az egyik legjobb példa (a sok közül) arra, hogy miért jobb és szebb a krikett, mint a baseball: utóbbiban ugyanis még csak hasonló sincs. Pedig ez egy igen látványos, már-már szemtelennek érződő ütéstípus, sőt, néha nem is igazán nevezhető ütésnek, mert a játékos nem is üt kifejezetten, csak megfelelő módon beleteszi az ütőjét a labda útjába.

A kanál lényege, hogy a gyorsan érkező labda az ütő felfelé tartott lapján hátrakanalazódik, gyakran a láb oldalra, tehát egy olyan területre, ahol kevés mezőnyjátékos szokott tartózkodni. Emiatt gyakran kecsegtethet határeseménnyel, igaz, nem túl könnyű kivitelezni, és ha nem sikerül, akkor nem csak a kiesés, de akár a sérülés veszélye is fennállhat. Ezen jellemzői miatt elsősorban korlátozott játszmaszámú krikettben, azon belül is főként Húsz20-ban alkalmazzák.

Bár vannak utalások rá, hogy már régebben is alkalmaztak egyszer-egyszer valami hasonló ütést, fő kifejlesztőjének a zimbabwei Dougie Marilliert tartják (ezért néha Marillier-ütésnek is nevezik), aki elsőként egy 2001-es, Ausztrália elleni ENN-mérkőzésen keltett fel vele nagy figyelmet, amikor az utolsó játszmában bemutatta ezt az ütést (és majdnem a győzelmet is kiharcolta vele).

Technika és videók

A kanalat szinte mindenki másképp csinálja.

Gyakran kivitelezésének mozdulata ugyanúgy kezdődik, mint egy söprésé: jobbkezes játékos a bal, balkezes a jobb térdére ereszkedik, miközben másik (azaz első) lábának térde fölé hajol a fejével. Fontos, hogy a fejünk minél tovább a labda vonalában helyezkedjen és nézzük azt folyamatosan, mert így lehet legkönnyebben eltalálni majd a labdát.

Itt viszont nincs olyan összetett ütőlendítési folyamat, mint a söprésnél. Egyszerűen előre kell nyújtani az ütőt, úgy, hogy a vége előre ferdén lefelé nézzen, a lapja pedig fölfelé legyen fordítva, így a labda a lapon megpattanva továbbhaladjon a hátunk mögé, de pattanjon föl az ütőn, hogy átszálljon a kapus által őrzött területen és ha van ott további mezőnyjátékos, akkor lehetőleg azon is. (Minderre rá lehet (néha rá is kell) segíteni egy kanalazó mozdulattal, nem feltétlenül elég, ha csak mozdulatlanul tartjuk az ütőt.) Azzal, hogy az ütőt a hossztengelye körül forgatjuk egy kicsit, szabályozhatjuk, hogy mennyire térüljön ki oldalra a láb oldal felé, sőt, akár a kéz oldal felé is irányíthatjuk.

Bár azt írtuk, hogy fontos a fejünket minél tovább a labda vonalában tartani, a legjobb, ha az utolsó pillanatban (vagy kicsit az előtt) félrehúzódunk, nehogy a labda minket magunkat találjon el.

Kezdőknek jó gyakorlási lehetőség, ha megkérjük egy társunkat, hogy tőlünk nagyjából 4–5 méterre helyezkedve dobjon felénk alacsony (térdmagasságú), lassú labdákat: ekkor azonban főleg igaz, hogy nem elég csak kitartani az ütőt, hanem valamilyen kanalazó mozdulattal egy kis lendületet is bele kell vinnünk. Nagyon fontos, hogy sisakban gyakoroljunk, mert fennáll a veszélye, hogy a labda a fejünket találja el!

Ezen a videón bemutatjuk az előbb leírtakat:

Van olyan lehetőség is a kanalazásra, hogy egyáltalán nem térdelünk le, hanem a hagyományos ütőpózból a dobáskor hirtelen egy teljesen szimmetrikus testhelyzetbe, kényelmes terpeszállásba ugrunk, kissé előrehajolva nézünk szembe a labdával, az ütőt előrenyújtva, úgy, hogy mindkét lábunkon egyenlően oszoljon el a testsúlyunk, és amikor a labdát jobbra vagy balra irányítjuk, a másik lábunkra helyezve a testsúlyunkat, elhúzódunk a labda elől. Erre a következő videón látható példa:

A Dil-kanál

Néhány évvel a rendes kanál kifejlesztése után, 2009-ben a Srí Lanka-i Tilakaratna Dilsán egy saját, kissé módosított változatot mutatott be: ezt aztán róla nevezték el Dil-kanálnak. Ritkán látható, de érdekes és szép ütés.

Annyiban különbözik a sima kanáltól, hogy az ütőjátékos a végén lehajtja a fejét, szinte összegubbaszkodik, és pont a saját feje fölött kanalazza át a labdát. Egy szép példa itt látható: