A krikettlabda
Jellemzése
A krikettlabda egy kis méretű, kemény, tömör labda, amit kívül keményített bőr (leginkább marhabőr) borít, belsejében pedig valamilyen kitöltőanyag van, a legjobb labdák esetében ez parafa. A parafa magot cérnával tekerik körül jó sűrűn, majd esetleg még néhány vékonyabb parafa- és cérnaréteggel burkolják körbe, végül rávarrják a kettő vagy négy darabból összeillesztett külső réteget. A többsoros varrat a labda kerülete mentén fut végig, a felület síkjából kissé kiemelkedik.
Hagyományosan a krikettlabda piros színű, fehér varrással: 1977-ig mindenhol csak pirosat használtak, de amikor elterjedtek az olyan egynapos mérkőzések, amelyek az esti sötétségbe is belenyúltak, a jobb láthatóság kedvéért fehér labdákat kezdtek használni. Ezeken a varrás külső sorai zöld színűek. A 2010-es években az éjjel-nappali mérkőzések kedvéért vezették be a fuksziarózsaszín labdát, ami mind szabad szemmel, mind a tévéközvetítésekben még jobban látható, mint bármelyik másik, és a tesztben használt fehér ruhákkal sem olvad össze. Az első fuksziaszínű labdás tesztre 2015-ben került sor az adelaide-i pályán.
A szabványos labda méretei a törvények szerint a következők lehetnek:
Játék típusa | Labda tömege (g) | Labda kerülete (cm) | Labda átmérője (cm) |
Felnőtt férfi | 155,9-163 | 22,4-22,9 | 7,1-7,3 |
Felnőtt női | 140-151 | 21,0-22,5 | 6,7-7,2 |
13 éves kor alatt | 133-144 | 20,5-22,0 | 6,5-7,0 |
A rosszabb minőségű, olcsóbb, inkább gyakorlásra használt labdák belsejében sokminden lehet. Erről tanúskodik az alábbi videó is, amit azonban gyengébb idegzetű krikettrajongóknak nem ajánlok, ugyanis kettéfűrészelnek benne egy gyakorlólabdát!
A labdára vonatkozó törvények
A korábbiakban leírt labdaméreteket is a törvények szabályozzák. Ezeken kívül arról szólnak a törvények, hogy a mérkőzés során hogyan kezelendő a labda.
Mivel a labda felületének szándékos megváltoztatása, az úgynevezett bolygatás szabályellenes (hiszen megváltoztathatja a röppályát, és ezáltal igazságtalan előnyt nyújt a dobónak), ezért a labdákat a játékvezetőknek rendszertelen időközönként ellenőrizniük kell, és minden kapuvesztés, valamint minden szünet és játékmegszakítás kezdetekor is a bírók birtokába kell kerülnie.
A labda gyorsan elhasználódik, általában néhány száz dobás és ütés alatt annyira megkopik, hogy nem érdemes tovább játszani vele. Emiatt mindegyik csapatkapitány minden játékrész megkezdése előtt kérhet új labdát, ha pedig a mérkőzés többnapos, akkor a dobócsapat kapitánya legalább 80 játszma egy labdával való végigdobása után kérhet labdacserét. Az új labdáról a játékvezető az ütőjátékosokat is értesíti, mert nekik sem mindegy, hogy mennyire kopott a labda.
Ha a labda kirepül a stadionból és elveszik, vagy például fennakad valamilyen elérhetetlen helyen, akkor egy olyan másik labdát kell keresni, ami nagyjából ugyanannyira volt megkopva, mint a régi. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha annyira megrongálódik, hogy nem lehet vele normálisan tovább játszani. Ekkor a végzetes megrongálódás előtti állapotához hasonló pótlabdát kell keresni. Ezekben az esetekben a játékvezető szintén szól az ütőjátékosoknak, valamint a dobócsapat kapitányának is.
A labdabolygatás
A krikettlabda röppályája nagyban függ attól, hogy milyen a labda felülete, ezért aki ezt a felületet szándékosan, tiltott eszközökkel megváltoztatja játék közben, súlyos szabálytalanságot követ el. Ezt nevezik labdabolygatásnak (vicces szóval labdababrának).
Tilos a felület karcolása (például körömmel) vagy külső eszközökkel, anyagokkal történő fényezése, bekenése. Tilos a labdát a földhöz dörzsölni is, és tilos a rajta levő varratot megpiszkálni. Még ha sáros lesz a labda, akkor is csak a játékvezető felügyelete mellett szabad letörölni, a nedves labdát pedig csak előzetesen jóváhagyott ronggyal szabad megtörölni. Nem számít tiltottnak azonban az, hogy a játékos a labdát a ruhájához dörzsölje, és az sem tilos, hogy izzadságot kenjen rá, sőt, régen nyálat is szabadott, hiszen ezek nem számítanak külső anyagnak. Mivel nem tilos, ezért igen gyakran meg is csinálják.
Ha felmerült a szabálytalan labdabolygatás gyanúja, akkor a játékvezetőnek meg kell kérdeznie a másik csapat kapitányát, hogy kér-e labdacserét, majd ettől függetlenül 5 büntetőpontot kell a vétlen csapat javára írni, a mérkőzés után pedig jelentést kell készíteni az esetről. Ha a szabálytalanság még egyszer megtörténik ugyanezen a mérkőzésen, ráadásul a dobócsapat részéről, akkor az illető dobójátékost fel kell függeszteni, és nem dobhat többet ezen a mérkőzésen. Utólag súlyos eltiltások vagy egyéb büntetések történhetnek a labdabolygatás miatt, arról nem is beszélve, hogy az ilyen eset a közvélemény számára is nagy botránynak számít.
De mi értelme van egyáltalán ennek a dörzsölésnek és a bekenésnek? Az, hogy ha a dobócsapat kiválasztja a labda egyik felét, és azt, ahogy telik-múlik a mérkőzés, lassacskán, de kitartóan fényesíti ilyen módszerekkel, míg a másik felét hagyja elkopni, akkor egy gyorsan eldobott, a levegőben NEM pörgő labda fényes fele mellett máshogy mozog a levegő, így egy fizikai törvény miatt a labda a levegőben szállva kanyarodni fog. Ezt nevezik görbítő dobástechnikának, és igen jó módszer arra, hogy az ütőjátékos dolgát megnehezítsék.
Krikettlabda készítése
Krikettlabdát mi magunk nehezen készíthetünk. Amatőr szinten a Magyarországon sokkal könnyebben beszerezhető teniszlabdát szokták helyettesítőjéül javasolni, de ez tényleg csak amatőröknek jó, ha valaki komolyan akar krikettezni, semmiképpen nem ajánlom a teniszlabdát.
A világ azon országaiban azonban, ahol népszerű a krikett, nagyobb gyárak és kisebb kézművesüzemek sokasága foglalkozik labdagyártással. A gömbbé formált parafamagot egy gép segítségével cérnával betekerik, majd a 2,5-4 mm vastag bőrből kivágott darabokat félgömbökké formálva erre ráillesztik és rávarrják. Vannak speciális labdavarrógépek is, de sokhelyütt inkább kézi módszert alkalmaznak: emiatt viszont nagyon időigényes egy labda elkészítése, akár egy óráig is tarthat csak a varrás.
Az elkészült labdára még egy szintetikus zsírból készült bevonatot is felvisznek, ami vízállóbbá és fényesebbé teszi azt.
A leghíresebb gyártók az ausztrál Kookaburra, az indiai SG és az angol Dukes. A legtöbb nemzetközi mérkőzésen a Kookaburra labdáit használják, de például az angolok és az indiaiak a saját termékükhöz ragaszkodnak.
A következő videón egy pakisztáni kézművest láthatunk, amint krikettlabdát készít:
