Védőfelszerelések

Kesztyűk

A krikettben kétféle különböző kesztyűt használnak, ezeket nem szabad összetéveszteni. A képen a kapuskesztyű látható.

Az egyszerűbbik eset az ütőjátékosok által viselt kesztyű: ez csak egy sima védőkesztyű, nincs benne semmi különleges. Tudni kell, hogy a szabályok értelmében ha az eldobott labda nem az ütőjátékos ütőjével, csak a játékos ütőt tartó kezével/kezeivel, vagy akár az azon viselt kesztyűvel is érintkezik, az már a labda elütésének számít.

A másik fajta kesztyű a kapusok által viselt kesztyű. Ez nem csak a kéz védelmére szolgál, hanem az elkapást is segíti. A fő különbség a sima védőkesztyű és a kapuskesztyű között a hüvelyk- és mutatóujj között található úgynevezett fonat. Aki látott már baseballkesztyűt, az érti, miért nevezik így: ott tényleg ilyen igazi fonat van az ujjak között. A krikettkapuskesztyűn nem így néz ki, de a neve akkor is fonat. Ez az elem csak valamilyen nem nyúlékony anyag egyetlen darabjából állhat, amelynek bár lehet ráerősített külső díszítése, nem lehet merevítője vagy erősített szegélye. A fonat külső széle nem nyúlhat túl a hüvelykujj és a mutatóujj végét összekötő egyenes vonalon, és feszülnie kell, ha a kesztyűben levő kézen a hüvelykujj kinyúlik.

A többi játékos (tehát a mezőnyjátékosok) nem viselhet semmilyen kesztyűt, csak esetleg valamilyen egyszerűbb kéz- vagy ujjvédőt, de azt is csak a játékvezetők egyetértésével.

Sisak

Manapság annyira megszokott a sisakos ütőjátékosok látványa, hogy nem is gondolnánk: a sisak csak a 20. század második felében vált általánossá a krikettben. Igaz, már az 1930-as években volt, aki készített magának egy saját tervezésű sisakot, de csak az 1960-as és 1970-es években aktív Dennis Amiss volt az első, aki rendszeresen hordta azt. A teszt krikettben több mint 100 évvel az első mérkőzés után, egy 1978-as meccsen viseltek először sisakot, méghozzá az ausztrál Graham Yallop.

Bizony nehéz volt elterjeszteni a sisakviselés szokását, nagyon sokan ugyanis eleinte férfiatlannak, gyávának tartották, ha valaki sisakkal védte magát! Az előbb említett Amisst és Yallopot is kifütyülték, lehurrogták a nézők, sőt, egészen 1991-ig volt olyan játékos (nem is akárki: a világhírű Sir Viv Richards), aki nem volt hajlandó sisakot venni. Manapság pedig több játékos arra panaszkodik, hogy kényelmetlen és rontja a kilátást.

A Krikettgalaxis véleménye szerint azonban az ésszel történő gondolkodás is férfias, ezért minden ütőjátékosnak erősen javasoljuk a sisak használatát! Az egészség többet ér, mint a hősködés.

A krikett alapvető szabályai nem teszik kötelezővé a sisak használatát, de bizonyos országok és tornák versenyszabályai között ott szerepel, hogy az ütősöknek, illetve a hozzájuk közel helyezkedő mezőnyjátékosoknak muszáj sisakot viselniük.

Maga a sisak egyébként áll egy világháborús sisakhoz hasonló, igen kemény, a fej fölső részét teljesen befedő részből és egy arcot védő rácsból. A jó minőségű sisakoknál mindegyik részhez nagyon erős anyagokat (például kevlárt, acélt, titánt) használnak, és szénszálakkal is megerősíthetik. Bélése (jobb esetben) tartalmaz egy felfújható részt, hogy minél jobban illeszkedjen a játékos fejére.

Ha játék közben valaki le szeretné venni a sisakját, akkor nem teheti azt le egyszerűen a pálya talajára, mert a szabályok ezt tiltják. Kizárólag a kapus mögé lehet letenni a sisakot, és ott is csak a két kaput összekötő vonalba. De még ide sem szerencsés letenni, ugyanis ha egy játékban levő labda eltalálja a földre helyezett sisakot, akkor a labda holttá válik, és 5 büntetőpontot írnak az ütőcsapat javára, sőt, ha futásokat is teljesítettek addig, akkor azokért is megkapják a pontokat.

Még két érdekesség a sisakkal kapcsolatban: az egyik az, hogy sisakkal is lehet elkapást végrehajtani! Ha az elütött labda földet érés nélkül beleszáll a kapus sisakjába, és megakad annak a rácsában (és ott is marad, beleszorul), az érvényes elkapásnak számít, és kiesik az ütőjátékos! A másik, hogy sajátkapu-döntést is okozhat a sisak: ha a labda leveri az ütőjátékos sisakját, és az pont ráesik a kapura és ledönti, akkor is kiesik az ütős! Persze ez mindkettő rendkívül ritka, de azért történt már ilyen.

Lábszárvédő

A sisakkal ellentétben a lábszárvédőt (más néven mamutot) már több évszázada használják a krikettben. Eredetileg vászonból készültek, pamuttal bélelték őket, valamilyen merevítő szerkezetet tartalmaztak, és bőrcsatokkal erősítették őket a lábhoz. Ezekkel a viszonylag nehéz eszközökkel szemben ma ultrakönnyű műanyagok sűrű habjából (például PVC vagy poliuretán) készülnek és 2 vagy 3 tépőzáras pánntal lehet őket a lábhoz kapcsolni.

Ahogy a kapusok kesztyűje, úgy a lábszárvédője is kicsit más, mint az ütősöké: nekik kicsit rövidebb, a térdük fölé nem ér fel, ezért csak 2 pántja van. Erre azért van szükség, mert a kapusok másmilyen mozdulatokat végeznek, mint az ütősök, és azt a hosszabb lábszárvédő akadályozná. Az ütősökön és a kapusokon kívül más játékosnak tilos lábszárvédőt viselnie.

A lábszárvédő színe illeszkedik a ruházat többi részéhez: a tesztben a lábszárvédő is fehér, máskor lehet színes.

Érdekesség a lábszárvédővel kapcsolatban, hogy használata óriási hatással volt a krikett törvényeinek változására: 1774-ben azért kellett bevezetni a láb a kapu előtt (LKE) fogalmát, mert az ütőjátékosok, kihasználva lábszárvédőiket, elkezdték lábukat használni arra, hogy megakadályozzák, hogy a labda ledöntse a kapujukat.

Ágyék-/lágyékvédő, körte

Ezekről az eszközökről kevesebb szó esik, pedig a férfi krikettben rendkívül fontosak. Gondoljunk csak bele, még a lassabb labdák is 70 km/h-val szállnak, a gyorsak meg akár több mint kétszer ennyivel is! Belegondolni is szörnyű, mi lenne, ha valakit pont ott találna el, és nem viselne semmilyen védőfelszerelést.

Az ágyékvédő vagy lágyékvédő (bevallom, nem tudom, mi a különbség, szerintem mindkettő ugyanaz) általában egy hagyományos szuszpenzor, vagyis egy rugalmas derékpánt, amiből egy erre merőleges megerősített tokszerűség indul ki az elején lefelé, védve a nemi szervet, és ez a lenyúló rész is egy vagy két további pánttal a derékpánt oldalához vagy hátsó részéhez van rögzítve.

A legveszélyeztettebb játékosok, azaz az eldobott labdával közvetlenül szemben álló ütőjátékosok és a mögöttük helyezkedő kapusok szuszpenzorának tokrészébe még egy további betétet is raknak, ami erős műanyagból készül, és a szellőzés érdekében néhány kisebb lyuk is lehet rajta. A védendő terület formáját mindenki ismeri: nem csoda, hogy ez a betét egy függőlegesen félbevágott körtéhez hasonlít. Erről kapta magyar nevét is: egész egyszerűen körtének nevezik.